BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olcsó német tejet hozna

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A másfél ezer hazai boltot ellátó CBA Németországból tervez tartós tejet és sajtot importálni, versenyképes áron. Cserébe mintegy kétszáz élelmiszer-ipari cikket kínált fel német partnerének, az Edekának, amellyel biztatónak tűnő árucsere-tárgyalásokat folytat. A CBA két éven belül 50 ezer négyzetméteres logisztikai központot tervez építeni Alsónémediben.

A legnagyobb magyar beszerzési társulás, a mintegy 1500 bolttal működő CBA több árucsoportot, egyebek mellett tejtermékeket kíván vásárolni a német Edeka hálózattól.

Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke a Világgazdaságnak elmondta, az eddigi tárgyalások alapján a hazai tejiparral versenyképes áron lehet sajtot és ultrahomogénezett tartós tejet importálni Németországból. A magyar cég a még körvonalazódó üzlet során mintegy kétszázféle terméket -- bort, száraztésztát, konzervet, valamint saját logós cikkeket: mézet, édességet -- ajánlott a német félnek.

A CBA beszerzését és értékesítését irányító kft. mindössze 24 fős. A tulajdonosokból álló vezetőség nem kap fizetést.

A cég két éve az Alfától vette XI. kerületi, 20 ezer négyzetméteres központi raktárát. A közelmúltban Alsónémediben vásárolt egy 40 hektáros területet, ahol két éven belül 50 ezer négyzetméteres központi bázist tervez építeni. Ez a raktárak mellett saját péküzemmel, zöldségfeldolgozóval, hidegkonyhával és húsüzemmel egészülne ki.

A CBA-hálózat gyors bővülése hátterében az áll, hogy az érdekszövetséghez folyamatosan társulnak a néhány bolttal rendelkező vállalkozók. Az 504 millió forintos törzstőkéjű kft.-hez azonban ma már csak komoly hálózattal bíró vállalkozó csatlakozhat tulajdonosként, 15 millió forintos belépési díj befizetése után. A CBA a kisboltosokat, akik nem tudják kigazdálkodni a fenti összeget, franchise-partnerként fogadja a hálózatba.

Két éve a forgalom közel 110 milliárd forint volt, és a cégnek mintegy 600 saját üzlete volt, a franchise-boltok száma pedig elérte a 200-at. Tavaly 750 saját és 350 franchise-bolttal az árbevétel már 200 milliárdra rúgott, az idén pedig mintegy 900 saját, 600 szerződéses bolttal, valamint 300 milliárd körüli forgalommal zárja az évet a CBA -- a tervek szerint.

Az érdekszövetség 1992-ben alakult, mert a közértprivatizáció idején az egyedi vásárlókkal szemben 20 százalék árelőnyt élvezhettek, akik boltláncra pályáztak. A tíz gyakorlott budapesti élelmiszer-kereskedő által összehozott CBA-nak az induláskor hét boltja volt, ehhez vásároltak a közértprivatizáció során még tízet. Hamar bebizonyosodott, hogy az összefogás eredményes volt, így jött létre a Magyarországon egyedülállóan fejlődő hálózat. Baldauf László szerint az 1995--96-os év volt az igazán meghatározó a CBA életében, amikor sok kereskedő rájött, hogy a multikkal szemben nincs más esélye, mint az érdekszövetséghez való csatlakozás.

A CBA példaképe a francia Intermarché és a német Edeka volt. A CBA egy éve ápolja a kapcsolatokat a 6200 üzletet ellátó beszerzési társulással, az Edekával, amelynek elmúlt évi forgalma 60 milliárd márkára rúgott.


Alsónémediben tervez nagyberuházást a CBA A másfél ezer hazai boltot ellátó CBA Németországból tervez tartós tejet és sajtot importálni, versenyképes áron. Cserébe mintegy kétszáz élelmiszer-ipari cikket kínált fel német partnerének, az Edekának, amellyel biztatónak tűnő árucsere-tárgyalásokat folytat. A CBA két éven belül 50 ezer négyzetméteres logisztikai központot tervez építeni Alsónémediben. Demeter Kálmán-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.