BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eszeveszett erősödésbe kezdett a forint, kőként zuhan a dollár és az euró – csúcsra robogott az OTP és a pesti tőzsde: Amerika tüzelte fel a piacot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A tőzsdék felpattantak, a dollár pedig zuhanásba kezdett a vártnál gyengébb ameriaki munkaerőpiaci adatra. A forint elképesztő lendületet vett, a BUX index és az OTP is tőrténelmi csúcsra ugrott.

Bődületes lendületet adott csütörtök délután a forintnak a friss amerikai munkaerőpiac adat, ami a dollár hirtelen és jelentős gyengülésén keresztül éreztette kedvező hatását a hazai valutára.

forint, tőzsde, dollár
A dollár gyengülése magasba emelte a forintot - és a tőzsdéket / Fotó: Adriana Iacob / Shutterstock

Az amerikai gazdaságban a vártnál kevesebb, 61 ezer nem mezőgazdasági munkahely jött létre júniusban, ami alig fele csupán a májusi, lefelé módosított 129 ezer fős adatnak.A munkanélküliségi ráta ugyanakkor 4,2 százalékra mérséklődött. 

A munkaerőpiac hűlésére utaló adatok ismeretében mérséklődtek a Fed kamatemelésére vonatkozó piaci várakozások, a lazább monetáris kondíciók pedig gyengítik a dollárt. 

Az amerikai fizetőeszköz rövid idő alatt 0,6 százalékot rontott az euróval szemben csütörtök délután. A zöldhasú lefordulásával együtt a hazai fizetőeszköz is nagy lendületet vett, a dollárhoz képest 1,1 százalékot ralizott a kurzus, amely egészen 309,1-es szintig robogott le. 

Az euróval szemben is jelentősen javított a magyar pénz, délután fél négykor fél százalékkal alacsonyabban, 353,9 forinton jegyezték a közös európai fizetőeszközt, amely rövid időn belül két egységgel értékelődött le.

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

 

A régiós devizák mellől is kilépett a forint: a lengyel zloty és a cseh korona is 0,2 százalékkal kerül kevesebbe.

A pesti tőzsde is profitálni tudott a tengerentúli fejleményekből. A BUX index másfél százalékkal lépett feljebb, ezzel új történelmi csúcsra, 141 600 pont közelébe ért a kurzus. Az eddigi rekord141 478 pont volt.

A csúcsdöntés leginkább a Molnak köszönhető, amely 4,1 százalékot ralizott délután fél négyig. 

MOL részvény
Árfolyam: 3 820 HUF +152 / +3,98 %
Forgalom: 2 457 688 560 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

Az OTP kurzusa 0,9 százalékkal 46 390 forintig emelkedett, ezzel a legnagyobb bankpapír árfolyama is minden eddiginél magasabbra emelkedett.

OTP részvény
Árfolyam: 46 490 HUF +520 / +1,12 %
Forgalom: 11 190 084 780 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A Richter 0,7 százalékkal 12 200 forintra kapszkodott fel, a Magyar Telekom pedig 1,6 százalékkal 2668 forintra ugrott.

Az amerikai tőzsdéken is emelkedéssel indult a kereskedés, a lazább monetáris politikát árazó befektetők 

  • az S&P 500 indexet 0,6 százalékkal rántották feljebb, 
  • a Dow Jones 0,7 százalékkal lőtt ki, 
  • a Nasdaq Composite pedig fél százalékkal emelkedik.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.