BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötszáz fős üzem épül

Három-négy milliárd forintos fejlesztést hajt végre az amerikai Trend Technologies Inc. Kunszentmártonban. A vállalat néhány hete felvásárolta az informatikai világcégek műanyagipari beszállítójaként ismert G.Form Kft.-t, s most arra készül, hogy ötszáz fős üzemet építsen a Szolnok megyei település ipari parkjában.

A műanyagfröccsöntéssel és fémpréseléssel, továbbá alkatrész-összeszereléssel foglalkozó G.Form Kft.-t novemberben vásárolta meg az addig világszerte 15 üzemet működtető és az idén 600 millió dolláros forgalmat elérő Trend Technologies Inc. A cég a vezető informatikai és távközlési cégek egyik legnagyobb beszállítója.
Rocsa János, a most már észak-amerikai tulajdonú magyar társaság ügyvezető igazgatója lapunkkal közölte: a napokban vásároltak meg a kunszentmártoni ipari parkban egy nyolchektáros területet, amelyen elvégzik a teljes infrastruktúra-fejlesztést, hogy felépíthessék 32 ezer négyzetméteres üzemcsarnokukat.
A két-három év múlva befejeződő projektben körülbelül ötszáz embert vesznek fel, zömmel helybélieket, de lesz köztük ötven felsőfokú műszaki végzettségű is, akik a termelést irányítják. A 12 kilométerre lévő Cibakházán ezután felszámolják az ott működő üzemet, de a budapesti egység természetesen tovább termel.
Az igazgató szerint a képzett mérnököket nem csupán a gyártásban, hanem a szerszámgépek tervezésében is szerephez juttatják.
"Azért adtuk el a G.Form Kft.-t, mert tőkeerős befektető partnercéget kerestünk, amellyel bekapcsolódhatunk a világpiaci körforgásba. Ilyen a Trend Technologies, s ez jelentősen kibővítheti piacainkat" -- mondta az ügyvezető, aki szerint cége az elmúlt években folyamatosan növelte bevételét, tavaly 700 millió forintos volt ez a mutató.
A G.Form Kft.-t 1990-ben hozták létre. A termelés felfutása miatt a budapesti főüzem mellett egy másik, kisebb egységet is nyitottak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakházán. A magyar társaságnál kilencvenen dolgoznak az összesen 13 présgépen. A vállalat legfontosabb vevői a Sony, a Siemens, az AEG és a Braun.
A San Jose-i (USA) székhelyű Trend Technologies Inc. a világ legnagyobb informatikai és távközlési vállalatainak beszállítója. A globális társaság a közelmúltban nem csupán a G.Form Kft.-t, hanem a Cowden Metal Specialities nevű céget is felvásárolta. E két legutóbbi akcióval immár 16 üzemet működtet világszerte. A hatszáz présgéppel termelő cég az idén várhatóan 600 millió dolláros bevételt könyvel el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.