A stabilizáció és csatlakozás elnevezésű program a Malév piaci pozícióinak erősítését jelölte meg, erre jövőre 130 millió forintot szánnak. Az igazgatóság által most elfogadott csomag egyik része a várhatóan már a jövő év februárjától bevezetendő szolgáltatási elemeket tartalmazza, a másik része szerint pedig középtávú stratégiát kell kidolgozni.
A szolgáltatások javításának előkészítéseként a Malév a jövő év elejétől felméri utasai igényeit, elégedettségét, az iparági trendeket. Az új és a meglévő szolgáltatások folyamatos ellenőrzését szolgálja a már beindított "Mystery Passanger" program is, amelyben a Malév előzetesen felkért törzsutasai minősítik a kiszolgálást.
A cég középtávú szolgáltatásfejlesztési stratégiájában szétválasztják azon elemeket, amelyek bevezetésére a szövetségi csatlakozástól függetlenül kell sort keríteni, illetve amelyek csak a majdani szövetségesével közösen kerülhetnek napirendre.
A nyári csúcsforgalom előtt a helyfoglalást és tájékoztatást felgyorsító és kényelmesebbé tevő digitális telefonközpontot és ügyfélszolgálatot alakítanak ki, s barátságosabbá teszik a repülőtéri környezetet is. Az informatikai fejlesztések révén a jövő tavasztól a Malév törzsutasainak utazását követő egy napon belül jóváírhatók lesznek az utazások során szerzett pontok.
A Malév bő kétmilliós éves utasszáma, s közel 350 millió dolláros éves árbevétele alapján az AEA (Association of European Airlines) húsz vezető légifuvarozója közé tartozik. Olyan stratégiai befektetőt keres, amely révén csatlakozhat egy globális légiszövetséghez. Első lépcsőben alaptőkéjének 10 százalékát értékesítené. Ezután alaptőkéjét pénzben emelné a két tranzakció együttes eredményeként úgy, hogy a megemelt alaptőke legalább 50 százalék plusz 1 szavazatot kitevő hányada állami tulajdonban marad.
A stabilizációs akciótervben a szolgáltatások, a marketing- és a vállalatvezetés erősítése áll. Terv a fő tevékenységre koncentrálás is, az egyéb tevékenységek kihelyezésének folytatása és a veszteséges járatok felülvizsgálata. Az ésszerűsítési intézkedések részeként a hangsúly a menetrendszerűségi mutatók javításán, a költségek hatékonyabb felhasználásával járó és egységes géppark kiépítésén, valamint a nemzetközi minősítések megszerzésén van.