Vizsgálják a mellékhatásokat
Az állami nagykereskedő privatizációja hosszú ideje függőben van, jóllehet számos elképzelése megfogalmazódott már a magánkézbe adására vonatkozóan. A legutóbbi kormányülésen sem foglaltak állást a cég kétlépcsős magánosítására vonatkozó javaslatról, mely szerint elsőre 25 százalék plusz egy szavazatot hirdettek volna meg -- tájékoztatott Borókai Gábor.
Ehelyett a kabinet felkérte az Egészségügyi Minisztériumot, hogy készítsen hatástanulmányt, miként befolyásolná a magyarországi gyógyszerpiacot a piaci alapon történő privatizáció, és miként a társaság nemzeti érdekkörben tartása.
Mikola István egészségügyi miniszter szerint a Hungaropharma Rt. eladására úgy kellene sort keríteni, hogy az elfogadható legyen az egészségügy és a gyógyszerpiac számára.
Amint tegnapi cikkünkben (VG, 2001. január 31.) már közöltük: a miniszter olyan eladást részesítene előnyben, amelyben akár a magángyógyszerészek és a három hazai gyártó vállalat (Richter,Egis, Chinoin) is bekapcsolódhatnának.
Az említett elemzés alapján a következő vagy az azutáni kormányülésen várható döntés a magánosítás menetrendjéről, ütemezéséről és egyéb elveiről. Arról például, hogy a leendő befektető vagy befektetők mekkora részesedést szerezhetnek a Hungaropharma Rt.-ben.
Időközben meghiúsult a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) és a kifejezetten a Hungaropharma Rt. privatizációjában történő részvételre magánszemélyek által alapított Magyar Gyógyszer Rt. közötti együttműködés. Ezt Hávelné Szatmári Katalin, az MGYK elnöke közölte érdeklődésünkre, s elmondta; a kamara továbbra is azt szeretné, ha a Hungaropharma Rt. magánosítása során a magyar gyógyszerészek olyan tulajdonrészhez juthatnának, ami lehetőséget ad a társaság, illetve a magyarországi gyógyszer-nagykereskedelmi piac befolyásolására. Azt semmiképpen nem támogatják, hogy egy a piacon már jelen lévő nagykereskedő vagy egy külföldi befektető befolyása alá kerüljön a társaság.
Eközben a Hungaropharma Rt., helyzetének megerősítése érdekében, több egészségügyi privatizációs programban is részt vesz. Úgy vélik ugyanis a társaságnál, hogy a hagyományos gyógyszer-nagykereskedelmi tevékenység veszít jelentőségéből. Ezzel együtt továbbra is 30 százalékos piaci részesedést tudhatnak magukénak.


