BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átmeneti zárórák a GM-nél

Ismét a figyelem közzéppontjába kerültek a nagy autógyárak. A világelső General Motors átmeneti gyárbezárásokat jelentett be. A kilátásba helyezett leépítések miatt sztrájkoltak a Vauxhall dolgozói. Válságtanácskozást tartott a DaimlerChrysler vezetése. "Leánya", a Mitsubishi gyökeres átszervezésekre készül. Az ok: túl sok a kapacitás, a keresletre ráveti az árnyékát az amerikai gazdasági konjunktúra lanyhulása.

A General Motors vezetése úgy döntött, hogy csökkenti a termelését, s e célból június folyamán 29 észak-amerikai gyárából 14-et átmenetileg bezár. Az ismert okokon kívül a lépés mögött egyebek mellett az áll, hogy a General Motorsnak (GM) közel 100 napra való készletei vannak, míg a két legfőbb versenytársnak, a Fordnak és a Chryslernek ennek kevesebb. Eközben az ipari átlag 60 nap körül van.
A GM szóvivőjének tájékoztatása szerint az átmeneti gyárbezárás az órabérben dolgozók közül 37 500-at, a státusban lévők közül 3000-et érint, ez üzemenként a dolgozói létszám 80-90 százalékát jelenti.
A világ legnagyobb autógyártójának piaci részesedése az USA-ban már csak 28 százalék, míg a 80-as években 44 százalékot tett ki. A hírügynökségi elemzések emlékeztetnek arra, hogy a kereslet csökkenése nemcsak a konjunktúra lanyhulásával magyarázható, hanem azzal is, hogy egy kissé már elavult a GM termékpalettája, s az újak sem jöttek be annyira, mint azt a tervezők gondolták.
A fiatalok fantáziáját nem nagyon ragadják meg a GM-autók, a vásárlók inkább az idősebb generációból kerülnek ki. Nagyjából ugyanezek mondhatók el a másik két nagyról, a Fordról és a Chryslerről, amelyek szintén értékesítési gondokkal küszködnek. Amiért persze még nem kell elsiratni őket, hiszen még mindig ők hárman adják az USA autóértékesítésének 66 százalékát.
A GM vezetőinek legutóbbi nyilatkozatai arra utalnak, hogy a jövőben jobban akarnak figyelni Európára. E törekvés jegyében átszervezik a gyártást Nagy-Britanniában a Vauxhallnál: bezárják a Londontól északra lévő lutoni gyárat, s megszüntetnek kétezer munkahelyet. Ugyanakkor 200 millió font sterlinget pumpálnak az északnyugat-angliai Merseyside-ban lévő Ellesmere Port gyárba, ahol az új Vectrát gyártják majd, s ami munkahelyek megmentését jelentheti az lutoniak számára is.
Nagyszabású átszervezések várhatók a Chryslernél is, ahol köztudottan szintén nagy bajok vannak az értékesítéssel. A német--amerikai társaság vezetése a hét végén megvitatta a teendőket, s felvázolta a cég talpra állításának tervét.
Ugyanez a sors vár a Mitsubishire is, amelyben a DaimlerChryslernek 34 százalékos részesedése van. A japán leányvállalat a napokban tette közzé legújabb, középtávú üzleti tervét, amitől a felépülést reméli a veszteséges vállalat. A terv többek között magában foglalja a munkaerő 15 százalékos leépítését, ami mintegy 9600 dolgozót érintene.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.