BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Air France-offenzíva a repülőgépiparban

Tárgyalásokat kezdett a repülőgépek javításával foglalkozó vállalkozás létrehozásáról az Air France és a CSA légitársaság -- tudtuk meg Alain Bassiltól, a francia társaság alelnökétől Párizsban. A körvonalazódó együttműködés révén Közép-Európában vetélytársat kap a javítóágazat legtöbb bevételt elért cége, a nálunk is érdekelt Lufthansa Technik.

A cseh légitársaság néhány hét múlva hivatalosan is belép az Air France, a Delta Air Lines, a Korean Air és az Aeromexico által tavaly nyáron életre hívott SkyTeam nemzetközi légiszövetségbe. Ez egyebek között azzal is jár, hogy szorosabbra vonják a repülőgépek kiszolgálása és javítása terén már meglévő szálakat.
Az alelnök szerint az Air France néhány hete beható tárgyalást kezdett a CSA vezetőivel a javítások megszervezéséről és az alkatrész-utánpótlási bázis feltöltéséről illetve az ezzel összefüggő képzési feladatokról. Nem kizárt, hogy önálló céget alapít a két légiforgalmi vállalat, s ezzel a franciák és maga a SkyTeam is megerősítheti közép- és kelet-európai pozícióit.
A repülőgép-javítás világpiacát vezető Lufthansa Technik tavaly vetette meg lábát Magyarországon. A Malévval megalakított vegyes vállalatban 85 százalék a németeké. A Lufthansa húszmillió eurót költött a cégre, a megtérülést 2004-re tervezik, azzal számolva, hogy évente 20-25 millió eurós forgalmat érnek el.
Az Air France javítási és ellátási részlege, az Air France Industries (tízezer alkalmazottal) az elmúlt üzleti évben 1,5 milliárd eurós bevételt ért el, ennek egyharmada más légitársaságtól származó megrendelésből gyűlt össze. A francia cég külön egyezmény keretében szervizeli az Airbus Industrie gépeit. A SkyTeam-partner Delta műszaki leányvállalatával, a Delta Tech Ops nevű céggel ugyancsak önálló elbírálás alá eső szerződés szerint működnek. Kelet-Európára tekintve pedig tavaly hét évre szóló egyezményt írtak alá az Aeroflottal a javításról, a tanácsadásról és a tréningekről.
A repülőgép-javítási ágazat 1999-ben 35 milliárd eurós forgalmat hozott a világpiac résztvevőinek. Az előrejelzések szerint 2005-ben ez az összeg 41 milliárd euróra növekszik, amennyiben fennmarad a világ légi forgalmának bővülési üteme. Ez az elmúlt években stabil 5-8 százalék volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.