BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem vonul ki a Billa

Az osztrák Billa-lánc elmúlt évre vonatkozó terveiben is még évi 25 új egység megnyitásával számolt a magyar piacon. Jelenleg azonban -- több bezárás után -- 21 áruházból áll a magyarországi hálózat. Wolfgang Janisch, a vállalat itteni igazgatója továbbra is terjeszkedésről beszél, s ennek bizonyítékát látja a Miskolcon éppen ma nyíló üzletükben is.

Az Ausztriában 30 százalékot meghaladó részesedésével piacvezetőnek mondott Billa élénk terjeszkedést irányzott elő a régió tíz országában. Ennek jegyében Olaszországban mintegy 150 üzlethelyiséget vásárolt nemrég, a magyar piac meghódítása azonban a jelek szerint komótosan halad. A háztartási cikkek kiskereskedelmének meghatározó szereplői szerint pedig a piacszerzés mindenekelőtt lendületes hálózatbővítéssel és csak hosszú távú nyereséget figyelembe vevő, alacsonyan tartott árakkal lehet sikeres. A kemény versenyben a szakma véleménye szerint néhány vállalat mindenképpen kiszorul a piacról, egyes elképzelések szerint ez a szerep várhat a Billára is.
Wolfgang Janisch, a budapesti központtal működő Billa Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója ezeket az elképzeléseket megalapozatlannak mondta és utalt arra, hogy az osztrák anyavállalat otthoni több mint ezer, sikerrel működő üzlete révén a terjeszkedéshez szükséges tőke rendelkezésükre áll. A legutóbbi, február 28-án történt kecskeméti üzletbezárást pedig egyedi eseményként értékeli az igazgató. Véleménye szerint a mozinak és büféknek helyet adó üzletközpont nem bizonyult megfelelő telephelynek, ezért a veszteség csökkentése végett mihamarabb bazárták és erőforrásaikat máshova csoportosítják át. A lassú terjeszkedés okát egyébként Wolfgang Janisch a felkínált ingatlanok nem megfelelő minőségében és viszonylagosan magas árában látja. A Billa gyakorlatának megfelelően a legtöbb esetben megvásárolják az épületrészt, illetve telephelyet, és azon saját rendszerüknek megfelelő áruházat alakítanak ki. A kecskeméti ingatlan szintén a vállalat tulajdonában áll, értékesítését jelenleg tervezik. Most mintegy ezer embert foglalkoztatnak, a választék 8-10 ezer között mozog. Legnagyobb áruházaik Székesfehérváron és Sopronban találhatók, egyenként kétezer négyzetméteres alapterülettel. Az igazgató közlése szerint a hálózat huszonöt tagúra bővítését az idén elérhetőnek tartják. A hatékonyságot segíti, hogy az osztrák anyacég és a magyar piacon szintén tevékenykedő Penny Market egyaránt a német REWE-csoport tulajdonában van, így a beszerzés, a logisztika és a telephely-kiválasztás során jól együtt tudnak működni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.