Az elmúlt évet mintegy 200 millió forintos veszteséggel zárt Délhús Rt. osztrák többségi tulajdonosa, a Pankl und Hoffmann AG tavaly ősztől szakmai befektetőket keres, amelytől tőkeemelést vár. Lukács György vezérigazgató szerint nagy az esélye, hogy a tőkeemelést maga az osztrák tulajdonos hajtja végre, erről májusban döntenek. A cég eladásáról tehát nincs szó, viszont a stratégiai partner keresésébe belefér később részvénycsere vagy tulajdonrész átadása is.
A vételárról és a várható tulajdonosi arányokról a vezérigazgató nem kívánt szólni. Annyi viszont tudható, hogy hónapokkal ezelőtt érdeklődött szegedi Pick Rt. sokallta a 3 milliárd forint körüli vételárat.
A cég 1999 óta veszteséges a nem túl sikeres vállalatvezetés, a húságazatot sújtó nyersanyaghiány, a sertéspiaci zavarok, a magas felvásárlási ár miatt. 1999-ben a 22 milliárdos nettó bevétel után 600 millió forintos, a tavalyi 23 milliárd után 200 milliós veszteséget könyvelt el. Tavaly az első fél évben viszont 23-24 millió forintos adózás előtti eredményt ért el. A megfelelő feltőkésítéstől két-három év alatt európai szinten is versenyképes gazdálkodást remélnek. Lukács György szerint a cégnek elfogadhatók a termelői kapcsolatai, ezeknek a szerződésben meghatározott határidőre, többnyire azonnal fizettek. Viszont a marketing terén még van tennivaló.
Az év gazdasági szempontból jól indult a cég számára, már megmutatkoznak a tavalyi átszervezés hatásai. A mintegy 2,7 milliárd forint jegyzett tőkéjű rt. 83,3 százalékos tulajdonosa a grazi Pankl és Hoffmann AG, a fennmaradó részen két grazi cég, illetve 2 százalékon magyar befektetők osztoznak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.