Brüsszel megszüntette a Microsoftot érintő vizsgálatát, miután a cég változtatott két meghatározó európai kábeltévés partnerénél kialakított kapcsolatán. Az Európai Bizottság nem kis horderejű ügybe avatkozott, hiszen a tét a jövőben kulcsfontosságúvá váló digitális kábeltévés-internetes szolgáltatásokhoz szükséges szoftverek piacán való terjeszkedés.
A Microsoft üzleti vetélytársai azután emelték fel szavukat, hogy a szoftveróriás részben az NTL és a UPC tulajdonosa lett. Az amerikaiak rövid időn belül mindkét cégnél olyan bizottságok felállítását kezdeményezték, melyek a digitális szolgáltatásokhoz szükséges set-top-boxokban használt szoftverek kiválasztásához adtak volna tanácsot. Brüsszel ezt a tulajdonosi helyzettel való visszaélés kezdeti jeleként értékelte, mivel ezen a szoftverpiacon a Microsoft a világ három jelentős gyártója közé tartozik.
A Microsoft jelezte, hogy nem ért egyet az EU állásfoglalásával, a viták elkerülése érdekében azonban az NTL-nél megszüntették a bizottságot, a UPC-nél pedig a rivális gyártóknak is helyet biztosítanak. Ezzel elérték, hogy az uniós vizsgálatot beszüntessék. A piac többi szereplője szerint viszont a pénz beszél, vagyis a Microsoft stratégiai bevásárlása után bizottságok nélkül is hatással lesz a szoftverválasztásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.