BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb Guszinszkij-lapot vertek szét

Beváltotta ígéretét a Szem Dnyej kiadó, és a Szevodnya napilap bezárása után egy nappal mind a hetven munkatárs egyidejű menesztésével lehetetlenítette el a kiadó presztízskiadványaként számon tartott, befolyásos Itogi című hetilapot. Eközben a spanyol bíróság úgy döntött, Vlagyimir Guszinszkijt nem adja ki Oroszországnak.

Ahogyan előre sejthető volt, az NTV elfoglalása, majd a Szevodnya bezárása (VG, 2001. április 18.) után Vlagyimir Guszinszkij egykori orosz sajtómágnás médiabirodalmának újabb befolyásos orgánumára, az Itogi című hetilapra is rátette kezét a már számos hírforrás -- köztük a The New York Times és a Financial Times -- által is a Kreml sajtószabadság elleni eszközének tekintett Gazprom. A Newsweek amerikai hírmagazinnal együttműködésben megjelentetett Itogi sorsáról szintén a már bevált módszerrel döntöttek. A Szem Dnyej kiadó igazgatótanácsában a minimális szavazattöbbséget ugyanaz a Dimitrij Birjukov biztosította az állami energetikai cég számára, aki a nyolc éve alapított Szevodnya szétverése esetében.
Az orosz elit és értelmiségi körök számára szerkesztett, a terjedelmes politikai elemzések mellett kulturális témájú írásokat is közlő Itogi mintegy 70 munkatársát -- létszámleépítésre hivatkozva -- kollektíven elbocsátották. A Financial Times értesülése szerint Birjukov a Szevodnya és az Itogi elbocsátott stábját egyaránt "politizálással" és a lapokat alapító "Guszinszkij nézeteinek tükrözésével" vádolta. A Szem Dnyej kiadó vezetőjeként ugyanakkor bejelentette: mindkét újság kiadása későbbi időpontban és más újságírókkal folytatódik. A szándék komolyságát igazolja, hogy a kedden bezárt Szevodnya volt főszerkesztőjét már ki is nevezték a megújítandó Itogi élére.
A stábot nem érte meglepetésként az intézkedés, Mása Lipman főszerkesztő-helyettes szerint Birjukov már két hete megkezdte a helyükbe szánt újságírók betanítását. Kim Weine, a Newsweek szóvivője a hírrel kapcsolatban a The New York Times hasábjain "súlyosnak és aggasztónak" nevezte az Itogi szünteteltetéséről Moszkvából érkező híreket, és kijelentette, hogy "a Newsweek ezennel mindennemű együttműködést felfüggeszt az Itogival. Végleges álláspontját a tények teljes ismeretében hamarosan kialakítja."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.