Az Antenna Hungária kapacitáshiányával, illetve üzletpolitikájával magyarázta a Világgazdaság kérdésére Mészáros László igazgató, hogy a fővárosban és környékén közel 100 ezer háztartást elérő AM Mikro kínálatából hiányoznak a feltörekvő hazai tévécsatornák. Mint hangsúlyozta, nincs ellátási kötelezettségük, profitorientált társaságként elsősorban szolgáltatásuk minőségével kívánják meggyőzni előfizetőiket, így a választás alapvető szempontja a nézettség. Környei Anna fejlesztési igazgató a Satelit és Pártos Ferenc vezérigazgató a Viasat képviseletében lapunknak elmondta: csatornáik indulása óta szorgalmazzák, hogy műsoraik az AM Mikrón is elérhetők legyenek. Ennek érdekében nézettségüket -- ami közlésük szerint 2,5-3 százalékos -- az AH számára is többször dokumentálták az AGB, illetve a Gallup Intézet mérései alapján. Számaik valóságos igényt jeleznek, vélik, szemben az AM Mikro 22 helyéből hármat elfoglaló német nyelvű ORF1, a PRO7 és a Sat1 csatornáéval. Ezek nézettsége ugyanis -- az AGB lapunk kérdésére adott tájékoztatása szerint -- országos átlagban majdnem nulla.
Környei úgy tudja, a telítettségre hivatkozó AM-Mikrónak van még szabad kapacitása, hiszen 22 programhelyéből csak 21-en továbbít műsort -- az interneten közzétett csatornakiosztás szerint.
A Satelit és a Viasat egyébként térítés nélkül kínálta fel programját az AH-nak, ám ennek Mészáros szerint számukra nincs jelentősége. Mint hangsúlyozta, cége választásával nem a csatornákat akarja ellehetetleníteni, vagy helyzetbe hozni, hanem saját piaci pozíciójának erősítésére törekszik. Az AM Mikro a meghatározó budapesti döntéshozók szolgáltatójává kíván válni, és ehhez igazítja kínálatát.
A 150 ezer -- az AM Mikróhoz hasonlóan főként budapesti és főváros környéki -- előfizetőt kiszolgáló Matávkábel viszont éppen a ma még kicsi hazai csatornákban lát fantáziát. Kabay Tamás marketingigazgató szerint több véleménykutatás alapján az idegen nyelvű csatornákhoz képest a magyar műsorokra nagyobb a közönségigény. Cége ezért kezdettől elkötelezte magát a feltörekvő hazai televíziós vállalkozások mellett, így a Viasat és a Satelit is már induláskor helyet kapott csomagjaikban. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Hagymásy András, a mintegy 600 ezer előfizetőt elérő UPC Magyarország kommunikációs igazgatója is. A két vezető kábelszolgáltató egybehangzóan "tévés túljelentkezést" tapasztal: a Matávkábelnél jelenleg 10-15 csatorna is "várólistán" van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.