BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Késik az Xbox Japánban

Az eredeti tervekkel ellentétben nem karácsony előtt, csak az európai megjelenéssel egy időben, a jövő év elején kerülhet a japán boltokba a Microsoft Xbox nevű játékkonzolja. Mindkét piacot a Flextronics magyarországi gyártósorairól látják majd el, a késés feltételezett technológiai okait az érintettek tagadják.

Részben igazolódni látszik a Microsoft játékkonzoljával kapcsolatos gyártás-előkészítési nehézségekről szóló értesülés. A cég japán leányvállalata hivatalosan is bejelentette, hogy Európa mellett Japánban is csak a jövő év elején dobják piacra az Xboxot, vagyis a cég lemarad a karácsonyi bevásárlás előnyeiről.
A Világgazdaság érdeklődésére Peter Baumgartner, az Xbox szerződéses gyártójának számító Flextronics kelet-európai vezérigazgatója elmondta: a tervek szerint a japán és az európai piacokra szánt konzolok a cég magyarországi gyáraiban készülnek. A Flextronics és a Microsoft napi kapcsolatban áll egymással, de a vezérigazgató nem tud technológiai problémákról, a két cég közötti szerződés értelmében nem kommentálhatja a híreket. A Microsoft magyarországi képviselete lapunknak jelezte, még nem értesült a halasztás híréről.
Ismeretes, hogy a hónap elején a Thomas Weisel Partners ügynökség nyilvánosságra hozta: értesülései szerint az Xbox lelkének tekintett Intel gyártmányú alaplapoknál hibát észleltek, ami miatt a piaci bevezetés heteket csúszhat. A hírt a felek hivatalosan cáfolták. Az Egyesült Államok esetében feltételezett halasztást a Microsoft most is tagadja, vagyis a 600-800 ezer konzol november 8-ai megjelenéséhez továbbra is tartja magát.
Hirohisza Ohura, a Microsoft japán leányvállalatának vezetője elismerte, hogy az Ázsiában február 22-ére kitolt dátum kedvezőtlenül érinti a társaság nyereségét, de hosszú távon nem befolyásolja a bevételt. Szakértők szerint a japán halasztás nem olyan húsbavágó, mintha azt Amerikában kellene megtenni, mert az Xbox célközönsége elsősorban a megszállott játékosok, és nem az ajándékra váró gyerekek lesznek. Az Xbox legfőbb versenytársai szintén japánok, a Sony gyártotta PlayStation 2 és a Nintendo GameCube.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.