A HP szemet vetett a Compaqra
Egymás után harmadszor szállította az informatikai-távközlési szektor a hét céges hírét. Az elmúlt napok kiemelkedő eseménye ugyanakkor jó eséllyel pályázik az éves elsőségre is: A Hewlett-Packard a bejelentés napján számítva 25 milliárd dollárért megveszi a Compaq Computert. A szerződést meglepő módon az aláírásig sikerült a legteljesebb titokban tartani. A két PC-óriás az amerikai háromnapos ünnepet kihasználva úgy időzítette a bejelentést, hogy az értékpapírpiacok reagálását tompítsa. Kedden kiderült: jó okuk volt erre, mert a befektetők azonnal rekordmélységekbe küldték a HP- és a Compaq-papírok árfolyamát. Ezzel egy nap alatt ötmilliárd dollárral csökkentették a fúzió értékét, hiszen a HP a zuhanó árfolyamú saját részvényeivel fizet.
A befektetők aggodalmát a szakértők döntő többsége is osztja, vagyis attól tartanak, hogy a Compaq beolvadása a HP szervezetébe legalább fél évig tart majd. Ezalatt a várhatóan zűrzavaros időszak alatt nehéz lesz az új HP-nek az ügyfelek számára fontos stabilitás látszatát kelteni, többek között a tervezett 15 ezer fős karcsúsítás közepette. Ezt megint csak az idén rendkívül gyorsan fejlődő és a Compaqot először árháborúba kergető, majd a világelsőségről letaszító Dell Computer használhatja ki. A Dellnek becslések szerint csupán 5 százalékos világpiaci részesedéshátránya van jelenleg. A fúziós megállapodásban kulcsszerepet játszó karizmatikus HP-elnök vezérigazgató, Carly Fiorina és Michael Capellas Compaq-vezér szerdától körútra indult az intézményes befektetőkhöz, akiket arról próbálnak meggyőzni, hogy a piaci reagálások nagymértékben túlzóak voltak.
Az új HP a tranzakcióval mind a nagy teljesítményű kiszolgálógépek, mind az otthoni használatra szánt PC-k piacán az élre ugrik, 88 milliárd dollár körülre várható éves bevételével rendkívül közel kerül a szektorban e tekintetben vezető IBM-hez. Az amerikai cégtörténetírók most azon sajnálkozhatnak, hogy a Szilícium-völgy alapítójának tekintett patinás HP már csak nyomokban emlékeztet kezdeti formájára, a technológiai sikertörténetnek tekintett Compaq pedig várhatóan megszűnik mint márkanév.


