BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ausztria egyre több turistával számol

Ötszázalékos növekedés következtében az idén elérhetik a 120 milliárd schillinget Ausztria turisztikai bevételei, és a tavalyi 55,3 millió turistaérkezés is meghaladhatónak látszik -- fogalmaz az Österreich Werbung, a turizmust népszerűsítő állami szervezet a Der Standard kérdésére.

Osztrák kutatóintézetek mindamellett hozzáteszik, hogy a nemzetgazdaság jelenleg egyetlen virágzó ágazata az idegenforgalom, még a szeptember 11-i terrortámadás nyomán lemondott hosszabb repülőutak ellenére is. Sőt, a turisztikai szervezetek szerint egyre nő a környező országokban Ausztria iránt az érdeklődés. A horvát, magyar, német és brit turisták mellett az osztrák vendégek száma is gyarapszik, ami a belföldi turizmus váratlan és erőteljes föllendüléséről árulkodik. A tavalyi adathoz képest az idén az osztrákok mésfélszer annyi vendégéjszakát töltenek hazájukban, ami hosszú évek után ismét Ausztriát tette a legkedveltebb célponttá az osztrákok körében.
A kereslet fenntartásában döntő szerepet játszik a tél és az ahhoz kötődő sportlehetőségek. Az utazási irodák jelentős része éppen ezért mindenekelőtt az alpesi síutak népszerűsítését tartaná a legfontosabb központi feladatnak. Tapasztalatuk szerint ugyanis a síturisták átlagéletkora rohamosan emelkedik: hat éve minden negyedik vendég még gyerek volt, most azonban ez az arány alig haladja meg a 12 százalékot. Ennek kapcsán már az is megfogalmazódott, hogy a síelő szülők gyermekei tízéves korig a szállodát és a sílifteket ingyen használhassák, így szoktatva a felnövő gyerekeket Ausztria síparadicsomaihoz.
Pontos számok nem állnak rendelkezésre az Ausztriába igyekvő magyar turistákról -- fogalmazott Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének elnöke a Világgazdaság kérdésére. A síturizmus kapcsán azonban kiindulásnak tekinthető, hogy Magyarországon mintegy 300 ezer regisztrált síző van, ők legnagyobb részben az osztrák pályákat választják. Szlovákia ugyanis az infrastruktúra, Svájc a magas árak, Szlovénia a kicsi kapacitása miatt kevésbé kedvelt. Franciaország pedig viszonylag távoli célpontnak számít.
Az alpesi országban jelenleg egyheti síbérlet 1400-1500 schillingért váltható, a szállás naponta 250-300 schillingbe kerül. A szezon pedig már december közepén megkezdődik, és március derekáig tart.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.