BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Céges mankó a Sabena-utódnak

Továbbra is bizonytalan, meglesz-e a szükséges pénz a belga Sabena romjain megalakítandó új légitársaság életre hívásához. Több vezető helyi pénzintézet és néhány magánvállalat ugyan hajlandónak tűnik a támogatásra, de hivatalosan sem ennek pontos összege, sem megoszlása, sem módja nem ismeretes. Az is kérdéses, hogy az Európai Unió megengedi-e három helyi közalap beszállását a mentőakcióba.

A belga kormány -- röviddel azután, hogy szerdán hivatalosan is bejelentették a Sabena megszűnését -- lázasan kereste a segítséget az üzleti világban. A Reuters szerint négy pénzintézet (a KBC, a Fortis, a Dexia és az ING Baringshoz tartozó BBL) és néhány magánvállalat igent mondott és vállalta, hogy 155 millió eurót dob be a közös kalapba. Megkeresték egyebek között a Tractabelt és az Electrabelt is, de azok még nem döntöttek. A kabinet azt tervezi, hogy ezt kiegészíti három, közvagyont kezelő regionális alap összesen 45 millió eurójával.
Szakértők szerint az így összejött 200 millió euró azonban kevés lesz a most kialakult helyzet kezelésére és egy új szervezet létrehozására. Legalább hatezer ember veszítette el ugyanis állását, mert az új cég legfeljebb 5-6 ezer volt Sabena-alkalmazottat tud átvenni. Sürgető szükség lenne egy szakmai befektetőre, mondjuk egy légitársaságra. Erről már hetek óta vitatkozik a Sabena vezetése. A tegnapi hírek szerint Richard Branson, a Virgin Express milliárdos tulajdonosa mégsem zárja ki, hogy kisebb részesedést vásárol vagy más módon részt vesz az akcióban.
Az Európai Unió szóvivője máris rendkívül erélyesen bírálta, hogy Brüsszel közpénzeket is bevonna. Kiderült például, hogy a korábban megszavazott 125 millió eurós kormányzati segélyt a kabinet átirányítaná a Sabena részeit átvevő Delta Air Transport (DAT) nevű, egyébként a Sabenához tartozó cégnek. "Bármiféle közpénz kormánysegélynek minősülhet, úgyhogy nagyon alaposan megvizsgáljuk a fejleményeket" -- fűzte hozzá.
A DAT 900 fős állományát 2200-ra növelné a belga kormány, amely az utolsó pillanatban arra kérte a Sabenát, hogy adja át ezer brüsszeli le- és felszállási résidejét a hozzá tartozó vállalatnak. A DAT alapjain megalakítandó új cég a tervek szerint csak két tengerentúli járatot tart meg, illetve az afrikai és európai fő járatokat.
A csődbe jutott Sabena 2,1 milliárd dollárral tartozik több különböző belga pénzintézetnek. A cég az elmúlt negyven évben mindössze egyszer volt nyereséges.
A vetélytársak máris igyekeznek megkaparintani a brüsszeli repülőtéren keletkezett résidőket. A Lufthansa több új járatot indított Németország és Belgium között: nyolcra bővítette a Frankfurt--Brüsszel közötti járatainak számát, s napi hármat indít Stuttgart és a belga főváros között. A Delta egy hónapon belül visszaállítja a New York-i járatát, a Virgin Express pedig megkétszerezte a brit városok és Brüsszel közötti gépeinek számát, akárcsak a holland KLM.
A Malév kedvezményes áron kínálja repülőjegyeit azoknak a bajba jutott Sabena-utasoknak, akik november 7-ig váltottak repülőjegyet, a brüsszeli rakodásról továbbra is maga gondoskodik.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.