BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar vezetés a Kerszövnél

A folyó üzleti évben forgalmának az inflációnál nagyobb, 14-15 százalékos bővülésére számít a részben az egykori Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó profilját folytató KJK-Kerszöv. Ezt az idén kiadott mintegy 70 szakkönyve, CD-jogtára, illetve egyéb, elektronikus formában feldolgozott tematikus joganyaga iránti élénk piaci keresletre alapozza a cég.

A vállalat az elsősorban szótárakra szakosodott Akadémiai Kiadóval együtt a holland Wolters Kluver tulajdonában áll. Együtt a hazai szakkiadói piac mintegy 30 százalékát mondhatják a magukénak. Bucsi Szabó Zsolt -- aki egy személyben mindkét cég ügyvezető igazgatója -- lapunk kérdésére elmondta, a KJK-Kerszöv menedzsmentjét az idén átszervezték, és minden vezetői posztra hazai szakember került. Az idei év fejlesztése a CD-formánál rugalmasabban használható, például a céges intranetre telepíthető webjogtár. Ez a szerkezetében a hagyományos jogtárat követő, de megjelenésében új forma ablakokkal és ikonokkal lényegében számítógépes alkalmazást imitál, letöltése gyorsabb, és az adatbázison belül több kapcsolódást, illetve a keresést szűkítő lehetőséget kínál a felhasználóknak. A KJK-Kerszöv elektronikus termékeinek mintegy 30 ezer felhasználója van, az előfizetők számát azonban az igazgató nem kívánta megjelölni.

A folyó üzleti évben forgalmának az inflációnál nagyobb, 14-15 százalékos bővülésére számít a részben az egykori Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó profilját folytató KJK-Kerszöv. Ezt az idén kiadott mintegy 70 szakkönyve, CD-jogtára, illetve egyéb, elektronikus formában feldolgozott tematikus joganyaga iránti élénk piaci keresletre alapozza a cég. VG-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.