Karl Dietrich Seikel legföljebb a jövő év utolsó hónapjaira remél valamelyes élénkülést. Ennél is kedvezőtlenebbnek ítélik a helyzetet az egyes kiadók: a Horizont című szaklap körkérdésére adott válaszaik alapján a német hirdetési és lappiac stagnálásának kétéves elhúzódása prognosztizálható, és legtöbbjük már erre az évre is mindössze 1999-es eredményének elérésében reménykedik.
Az ACNielsen adatai szerint a német hirdetési piac értéke már az első fél évben a legtöbb szektorban visszaesést mutatott. A fokozatosan mélyülő recesszió a hírlapokat érintette a legérzékenyebben: e sajtótermékek hirdetési bevétele átlagosan több mint 8 százalékkal volt kevesebb, mint a megelőző év azonos időszakában. Közel 6 százalékot vesztettek forgalmukból a rádiók, a magazinok összességében az átlagossal azonos szintű árbevétel-csökkenést szenvedtek.
Igaz, egyes színes újságok még e nehéz időkben is emelni tudták hirdetési bevételüket: a VDZ adatai szerint az életmódmagazinoknak 9, a színes női lapoknak 7, a lakberendezési újságoknak pedig 5 százalékkal lett magasabb a hirdetési bevétele Németországban.