BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több porszívó az Electroluxtól

A tervek szerint mintegy fél évet vesz igénybe az Electrolux németországi porszívógyártásának Magyarországra telepítése. A svéd anyacég júniusi döntése nyomán Rothenburgból Jászberénybe telepítik az ottani, együttvéve 1,4 millió darabos kapacitású gyártósorokat. Ezzel további 100 fővel bővülhet az itteni üzem létszáma.

Jövő év júniusában zárulhat le az Electrolux AEG márkát képviselő porszívója németországi gyártásának Jászberénybe telepítése. Ez további egymilliárd forinttal növeli a svéd csoport magyarországi beruházásainak értékét -- válaszolta lapunk kérdésére Vass Attila, az Electrolux Lehel Kft. porszívógyárának igazgatója. Hozzátette: az áthelyezés az itteni cégnek előreláthatólag 50 millió forintos költséget jelent.
Ismert, hogy a svéd anyavállalat a csoport globális átszervezése keretében a nyár folyamán úgy döntött, hogy a németországi Rothenburgban működő üzemet bezárja, az ottani évi 1,4 millió darabos kapacitást több lépcsőben áttelepíti Jászberénybe. Az ottani gyár évi 800 ezer darabot adott el a helyi piacon, ezt a részesedést a jövőben is meg akarja tartani az Electrolux, így a jászsági üzem legalább ekkora német exporttal számolhat.
Jászberényben öt éve kezdődött a porszívógyártás, az üzemben az idén már 1,1 millió darab készül belőle, 319 fős létszámmal. Az e tevékenységből származó éves árbevétel az idén meghaladja a 13,3 milliárd forintot.
Az áttelepítés nyomán további 100 fővel nőhet a létszám, míg a kapacitás az első csonka évben tervek szerint 450 ezerrel bővülhet, ami a forgalomban is mintegy 5 milliárd forintos többletet hozhat -- húzta alá a gyárigazgató.
Az Electrolux (a GfK felmérése alapján) 21 százalékkal részesedik a hazai porszívópiacon, ez utóbbit a felmérések összességében évi 300 ezer darabra becsülik. A magyar piac rendkívül árérzékeny, emiatt nem meglepő -- tette hozzá --, hogy az itthon eladott porszívók 60 százaléka a 20 ezer forint alatti kategóriából kerül ki, köztük jelentős számban a 10 ezer forint alatti és garancialevél nélküli távol-keleti termékek. Ezen termékek visszaszorításáért az Európai Unióban már megtették a szükséges lépéseket. Január elsejétől ugyanis az unión belül egységesen két évre emelik a háztartási készülékekre vállalt garancia idejét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.