"A Dunaferr Rt. együttműködik az Európai Bizottsággal az ellene indított antidömping-eljárás vizsgálatában" - közölte a hír kapcsán Horváth Tamás, a Dunaferr európai uniós és integrációs igazgatója az MTI-vel. Az eljárás a jövő évben, az Európai Bizottság dömpingellenes bizottságának kérdőívére adott válaszok alapján indulhat el: a szervezet az EU-ba irányuló exportra koncentrálva világítja át a magyar acélpiacot. Az eljárás menet közben megszüntethető, ha a bizottság helyt ad a keresetnek, végződhet áregyezséggel, vagy exportkorlátozással, de az érintett országok importjára büntetővámot is kivethetnek.
A Dunaferr kivitelének hagyományosan hetvenöt százaléka az unió tagországaiban kel el, ezért a dömpingvámmal nehezített kereskedés komolyan érintené a dunaújvárosi céget. Különösen igaz ez a világ acélpiacának jelenlegi nehézségei miatt: mint ismeretes, George W. Bush az amerikai acélipar 20-40 százalékos védővámmal való védelmét szorgalmazza. Ezzel a lépéssel jelentősen korlátozná a nyugat-európai acélgyártók kivitelét, nehezítve a Dunaferr értékesítési lehetőségeit az unión belül.
A dömpingvizsgálat indítását egyébként még november végén kezdeményezte a nyugat-európai acélipari szövetség, az Eurofer. Keresete szerint az Egyiptomból, Iránból, Líbiából, Szlovákiából, Törökországból és Magyarországról érkező melegen hengerelt acéltermékek a belföldi árnál akár negyvenöt százalékkal is olcsóbbak, és ezáltal jelentősen az európai szint alatt maradnak. A kezdeményezést követően az EU acélipari szakértője, Osváth György mind az Eurofer, mind a Dunaferr vezetőivel tárgyalt, és akkor még azt állapította meg, hogy a magyar vállalatra nem jellemzőek azok a módszerek, amelyek ellen az Eurofer fellép.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.