Kovács Péter tájékoztatása szerint az Awassi mindig februárban köti meg exportszerződéseit, s e szerint szerződik a kunszentmártoni gyára sajtgyártásához szükséges tej megvásárlására is. Amerikai és a libanoni vevőivel nincs módja év közbeni árkorrekcióra. Míg a forint korábbi csúszó leértékelésénél jól lehetett kalkulálni a június előtti, illetve utáni időszakra, az idén a forint váratlan sávszélesítése 63 millió forintot vitt el az év végére várt 80 millió forintos vállalati eredményből.
A társaság éves árbevétele 3,5-4 millió dollár, ennek tizede származik belföldről. Partnerei a nagy áruházláncok: a Tesco, a Metro és a Cora. A bevétel döntő részét a sajt adja, itt az alapanyagköltség 85 százalékos. A tej fix áras, itt a cégnek nincs mozgástere, a fennmaradó rész a munkabér, csomagolóanyag, energia stb. költségéből tevődik össze.
"A felvásárolt tejért záros határidőn belül fizetünk a gazdáknak, ám a jövőt illetően sok a kérdőjel" - fogalmazott Kovács Péter. A külpiacon nincs mód drágításra, közben a hazai tejár feltehetően nő, drágul és a munkabér és az energia. Holott lenne lehetőség a sajtexport megkétszerezésére a következő öt évben.
Az Awassit (a cégnév a tenyésztett juh fajtáját jelöli) három magyar vállalkozó, Kovács Péter, Garáné Magyar Katalin és Kovács Vince 1995-ben alapította.
A juhtenyésztéssel és tejtermékgyártással foglalkozó Awassi Rt. szinte naponta törleszt tejbeszállító partnereinek, de a forint sávszélesítése miatt átmeneti fizetési késedelmei támadtak - mondta a Világgazdaságnak a bakonszegi központú részvénytársaság vezérigazgatója. Munkatársunktól-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.