BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gokartpályát épít a Hungaroring Rt.

Mintegy 200 millió forintos beruházás eredményeként új létesítménnyel bővül a Hungaroring, hiszen márciusban kezdik meg a gokartpálya építését. E beruházáshoz - mint témapark-kialakításhoz - a Széchenyi-tervből 80 millió forintos támogatást kapott a többségi állami tulajdonban lévő Hungaroring Sport Rt.

A magyarországi Forma-1-es versenyek helyszínén, a Hungaroringen az idén mintegy 400 millió forintos beruházással több létesítményt is létrehoztak, amelyeken egyrészt újabb nemzetközi autó- és motorversenyeket lehet rendezni, másrészt amelyek hasznosításából bevétele származik a társaságnak. Így az idén elkészült beruházás része az új főépület, az autó-, illetve motorversenyző-képző iskola, a mini motokrosszpálya, illetve az off-road pálya. Az utóbbi kettő világbajnoki versenyek megrendezésére is alkalmas.

Az idén elkészült egységek a következő évtől már jelentős bevételt jelenthetnek a társaság számára, hiszen hétköznapokon naponta átlagosan 4500, hétvégén pedig 9 ezer márkáért adhatók bérbe az egyes pályák. A cégnél úgy számolnak, hogy évente - az időjárástól függően - 215-220 napon keresztül lehet hasznosítani a pályákat. Az idei kihasználtság 193 nap volt.

A Hungaroring Sport Rt. - amely 68 százalékban az állam, 20 százalékban az Ostermann Forma-1 Kft., míg 12 százalékban kisrészvényesek tulajdonában van - jegyzett tőkéje 1,286 milliárd forint. A társaság - amelyet 1989-ben alapítottak - bevételei az idén meghaladták a hárommilliárd forintot - tájékoztatott Gaál Attila vezérigazgató-helyettes, aki azonban a várható nyereségről nem kívánt adatokat közölni.

Mintegy 200 millió forintos beruházás eredményeként új létesítménnyel bővül a Hungaroring, hiszen márciusban kezdik meg a gokartpálya építését. E beruházáshoz - mint témapark-kialakításhoz - a Széchenyi-tervből 80 millió forintos támogatást kapott a többségi állami tulajdonban lévő Hungaroring Sport Rt. Lázár Ildikó-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.