BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pártában a Fűzfői Papírgyár

Nincs új gazdája a felszámolás alatt lévő Fűzfői Papírgyárnak, mivel a potenciális vevő a megadott határidőn belül nem fizette be a 700 millió forintos vételárat. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a december eleji árverésen egy jelentkező, az Ingatlan '98 Kft. (mely mögött a Reorg és a Pesterzsébeti Papírgyár áll) tette le a 70 millió forintos bánatpénzt.

A felszámoló az árverést követően úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a kft. 15 napon befizeti a hétszázmillió forintos vételárat, úgy a társaság birtokába kerül a papírgyár. Mivel ez nem történt meg, a felszámoló várhatóan január végén új pályázatot ír ki a gyár értékesítésére.
Az egykor tőzsdén is szereplő cég felszámolása januárban kezdődött. Tavasztól a cég megvételére aspiráló Pesterzséberi Papírgyár havi 18 millió forintért bérbe vette a gyárat, s ha nem is teljes kapacitással, de működtette azt. A bérleti szerződést azonban november végén felbontották - az okokról az érintettek nem kívántak nyilatkozni -, s azóta nincs termelés a több mint 200 embert alkalmazó fűzfői gyárban, melynek profiljába a füzetek s egyéb alappapírok gyártása tartozott.

Nincs új gazdája a felszámolás alatt lévő Fűzfői Papírgyárnak, mivel a potenciális vevő a megadott határidőn belül nem fizette be a 700 millió forintos vételárat. Mint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a december eleji árverésen egy jelentkező, az Ingatlan '98 Kft. (mely mögött a Reorg és a Pesterzsébeti Papírgyár áll) tette le a 70 millió forintos bánatpénzt. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.