Nincs értelme jövőre az inotai erőmű működtetésének, jóllehet 2002-re még érvényes szerződése van az MVM Rt.-vel. Az előzetes számítások szerint azonban kilowattóránként 50-60 forintos áron termelne áramot, ezért január 1-jével leállítják. Az erőműben és a hozzá kapcsolód balinkai bányában jelenleg nyolcszáz embert foglalkoztatnak.
Hasonlóan "lekapcsolhatják" az AES-Tisza Erőmű Kft. két darab 215 megawattos blokkját is, ha december 31-ig nem sikerül szerződést kötniük az MVM Rt.-vel - közölte Al Dyer, a társaság ügyvezető igazgatója. A másik két, ugyancsak 215 megawattos blokk üzemben marad, ezek kapacitását 2010-ig lekötötte az MVM Rt. A két blokk kiesése nagyjából 50 százalékos árbevétel-csökkenéssel jár. Az erőmű ma 200 embernek ad munkát. Információink szerint azonban az erőmű vezetői folyamatosan tárgyalnak az MVM Rt.-vel a szerződésről.
Tombor Antal, az Mavir Rt. vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, a magyar villamosenergia-rendszerben jelenleg működő tíz darab 215 megawatos szénhidrogén-tüzelésű blokkra - amelyek közül négy Tiszapalkonyán, hat pedig Százhalombattán, a Dunamenti Erőmű Rt.-ben működik - szükség van rendszerirányítási szempontból.
A inotai erőmű leállításában közrejátszott az is, hogy a Fővárosi Bíróság elutasította a Bakonyi Erőmű Rt. keresetét, amelyben az inotai erőmű hosszú távú áramvásárlási szerződésének ügyében született választott bírósági döntés megsemmisítését kérte. A bírósági ítélettel lezárulni látszik az MVM Rt. és az erőműtársaság között a privatizációkor megkötött, de életbe nem lépett szerződés ügyében kibontakozott jogvita.
Lokár Antal, a BE Rt. igazgatóságának tagja érdeklődésünkre elmondta, mai árakon számolva 160-180 millió dolláros beruházással egy 150 megawattos, szenes erőművet kívántak Inotán létesíteni, felerészben a balinkai bányában kitermelt szénre, felerészben import-tüzelőanyagra alapozva. Miután az MVM Rt. 1999-ben elállt a hosszú távú szerződéstől, a jelenlegi villamosenergia-törvény szerint nem volt és nincs lehetőség a beruházás megvalósítására. Az új jogszabály szerint, amelyet várhatóan december 18-án fogad el a parlament, saját kockázatra már bárki építhet majd erőművet, Lokár Antal szerint azonban áramvásárlási szerződés, illetve fizetőképes vevői nyilatkozat nélkül egy ilyen beruházás finanszírozása gyakorlatilag lehetetlen lesz. Az ágazaton belül egyébként is elég nagy a bizonytalanság, hiszen az új villamosenergia-törvény csak egy keretjogszabály, a részletes versenyszabályokat alsóbbrendű, később megszülető rendeletek tartalmazzák majd. Ezek ismerete nélkül nem mérhetők fel a reális kockázatok, így még a komoly tőkével rendelkező külföldi befektetők sem kezdenek egyelőre új kapacitások létesítésébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.