A Tefal és Rowenta márkanevek által itthon is ismert SEB az uniós döntés értelmében a Moulinex márkát is felveheti palettájára. A bizottság azonban a jóváhagyás feltételéül szabta, hogy kilenc országban a SEB köteles legalább egy versenytársának a Moulinex márka kizárólagos forgalmazási jogát átadni. Az indoklás szerint az osztrák, belga, dán, görög, holland, német, norvég, portugál és svéd piacon csak így lehet biztosítani a verseny tisztaságát az elkövetkező öt évben. Kritikus terméknek a fritőz és a kenyérpirító számít, e téren ugyanis éles verseny van a konkurensekkel. A most megerősítést nyert megállapodással a SEB azonban olyan kevésbé sikeres termékcsaládokat is átvállalt, mint a porszívókészülékek és mikrohullámú sütők. A Financial Times beszámolója azonban megjegyzi, hogy a bizottság állásfoglalásában nem korlátozta a Moulinex másik nagy márkájának, a Krups-nak a használatát. A jelen intézkedéssel megerősödött SEB a világ százhúsz országában van jelen, tavalyi forgalma meghaladta az 1,8 milliárd eurót.
A nemrég csődhelyzetbe került Moulinex további érdekeltségéért, a Brandt márkával jelölt egységekért ezzel egy időben többen is ringbe szálltak: az olasz Candy, a török Arcelik-Beko, az amerikai Whirlpool és az izraeli Elco egyaránt érvényben tartja rá ajánlatát. Döntés azonban csak a következő hónapokban várható.
A világ legnagyobb konyhafelszerelés-gyártója lehet a francia SEB, ha minden fórumon jóváhagyják a honfitárs Moulinexre tett vételi ajánlatát. Ez irányban az első kedvező lépés már megtörtént: az Európai Unió versenyhatóságaként működő Európai Bizottság a napokban jóváhagyta a tranzakciót, így már csak a francia szakhatóság piacvizsgálata van hátra. VG-összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.