BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogyasztóvédelmi bírság a Győri Keksz Kft.-nek

Nem jogerősen kétmillió forint bírsággal sújtotta a Győri Keksz Kft.-t a Győr-Moson-Sopron Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.

A felügyelőség Győr polgármesterének tavaly augusztus második felében tett bejelentése alapján folytatott vizsgálatot a cégnél. A városvezető azt kifogásolta, hogy a Danone tulajdonában lévő társaság megtéveszti a fogyasztót a Cseh-, valamint Lengyelországban gyártott, és "Győri" néven forgalomba hozott termékeivel. A két kifogásolt termék a Győri Pilóta Piskótatallér és a Győri Tele Kréker.

Balogh József, Győr polgármestere tegnap sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a névhasználattal kapcsolatos vita tavaly augusztusban és szeptemberben zajlott, amikor a győri kekszgyár fennmaradása még bizonytalan volt. Azóta a helyzet - kompromisszumok árán ugyan, de - rendeződött, éppen ezért sem a jelen helyzetet nem akarja élezni, sem a fogyasztóvédelem állásfoglalását nem szándékozik kommentálni, bár annak nyilvánosságra hozatalát szükségesnek tartja. Az ügy ugyanis rámutat arra, hogy a Danone "Győri" névhasználatának egy része továbbra is rendezetlen.

Nem jogerősen kétmillió forint bírsággal sújtotta a Győri Keksz Kft.-t a Győr-Moson-Sopron Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Munkatársunktól-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.