A felszámoló azt a megállapodást támadta, amely szerint a Reorg-csoporthoz tartozó Ingatlan 98 Kft. a Solami elleni végrehajtási árverésben egyszerre volt vevő és hitelező. Mint korábban lapunk is megírta: a Solami a padlóra kerülése idején a Postabank Rt.-nek volt adósa, ám a pénzintézet a Reorgra, illetve a 100 százalékig tulajdonában lévő Ingatlan 98 Kft.-re ruházta kölcsönadó szerepét. A bíróság törvénysértőnek tartotta a pénzintézet leányvállalatának kettős szerepét, mert ez, szerinte, lehetőséget adott a szabályozások szerint első helyen álló dolgozói követelések kielégítésének kijátszására.
Elégedettséggel fogadták az elsőfokú döntést, mert ha jogerőre emelkedik, akkor az egykori alkalmazottak hozzájuthatnak követelésük teljes összegéhez - mondta Bordács Ferenc, a Solami egykori alkalmazottait képviselő korábbi üzemi tanácsi elnök, aki egyébként a "Solami-utódként" tavaly létrejött Sole-Meat Húsipari Kft. szakszervezeti bizottságának, illetve üzemi tanácsának is elnöke. Hozzátette: a felszámoló munkájának is köszönhetően a járandóságuk egy részét a bérgarancia-alapból már megkapták az elbocsátottak. A Solami azonban továbbra is 65-70 millió forinttal tartozik nekik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.