A hálózat jövőbeni szolgáltatójának kijelölt, a Magyar Posta Rt. és a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) 60-40 százalékos tulajdonában lévő MP Tetra Rt. ezért mindkét céggel szerződéskötési tárgyalásokba kezd - tájékoztatta lapunkat Dombrádi Krisztián szóvivő. A pályázatot véleményező szakértői testület álláspontja szerint ezzel a módszerrel lehetőség nyílik a versenyeztetésből származó előnyök kiaknázására.
A szóvivő elmondta, hogy a két cég az ár mellett a kínált technológiával is versenyez, hasonlóan a kiírás első és második fordulójához. Mint ismert, az első fordulóban az olasz-brit Marconi is részt vett, a kiírás feltételeinek eleget tett, mégis kizárták, mert a második körbe csak ketten juthattak be.
Az MP Tetra szerint továbbra is fennáll az elvi lehetősége annak, hogy a január 10-e után kezdődő 40 napon belül a pályázat győztesével a szerződést aláírják. Az eredeti tervek szerint Budapesten már tavaly év végén működött volna a mobilkommunikációs hálózat, ez azonban nem valósult meg. Az országos lefedettség idei év végére ígért határidejét mindamellett még tarthatja a cég. A költségek fedezetére mintegy 51 milliárd forintos keretösszeg áll az MP Tetra rendelkezésére. Ezt az MFB hitelezi, így mellőzhető a közbeszerzései eljárás lefolytatása.
A Tetra modern és megbízható rádiókommunikációs eszközt adna a hazai készenléti szervek és kormányhivatalok kezébe. Az alaphálózat a hagyományos mobiltelefonhoz hasonlóan iparági szabványokra épül, melyen több nemzetközi gyártó készülékei is használhatóak.
A finn Nokia és az amerikai Motorola egyaránt eleget tett a magyar készenléti szervek - például a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők vagy a vám- és pénzügyőrség - biztonságos mobilkommunikációs rendszerének (Tetra) építésére kiírt pályázat elvárásainak. VG-Összefoglaló-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.