BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tükörüzemet épített a Hirschler

Félmilliárd forintos zöldmezős beruházással 3800 négyzetméteres csarnokot épített a Hirschler Tükör Ipari és Kereskedelmi Kft. A fejlesztés révén a soproni cég bővítette kapacitását, fejlesztette technológiáját, növelheti exportját, s lehetősége nyílik új munkahelyek létesítésére is - mondta lapunk érdeklődésére Hirschler Rezső ügyvezető igazgató.

A beruházást a vegyes vállalat saját erőből, illetve a Széchenyi-terv pályázatán elnyert, százmillió forintos vissza nem térítendő támogatásból valósította meg. Az új üzemben domború visszapillantó üveghez való alapanyagot gyártanak, tizenöt százalékban a belpiacra, a többit Nyugat-Európába. A cég nem autógyárakkal van kapcsolatban, hanem azokkal a gyártókkal, melyek a visszapillantó tükrök műanyag hátlapját készítik.

Az üzemben huszonöt álláshelyet létesítettek; a munkásfelvétel befejeződött, helyben találtak megfelelő munkaerőt. A termelés már tart, de még nem teljes kapacitáson. A cég üzleti tervében az idén félmilliárd forintos árbevétel szerepel, ezt a következő években szeretnék egymilliárdra növelni. (HÉ)

Munkatársunktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.