BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vivendi: "váltóhanggal" kezdi a versenyt

Napszaktól és díjcsomagtól függően - saját számításai szerint - 5 és 21 százalék között kínál alá a Matáv jelenlegi távhívó telefontarifáinak a Vivendi. A jogilag tavaly december 23-tól felszabadított magyar távközlési piacon ez az első olyan konkrét lépés, mely a lakossági előfizetők számára is érzékelhetővé teszi a verseny beindulását.

A Vivendi "Váltóhang" elnevezésű, január 22-től használható konstrukciója a nemzetközi, a mobiltelefonra irányuló és a belföldi távhívásban indítja be a versenyt. A havi előfizetési és a helyi hívások után járó díj azonban továbbra is az adott terület szolgáltatóját illeti. Ezt a két tételt saját körzeteiben továbbra is meg kell fizetni a Matávnak, akkor is, ha az előfizető a Váltóhangra szerződést köt.

A Vivendi ügyfélszolgálata jelenleg négy tarifacsomagot ajánl a Matáv előfizetőinek. Mindegyiknek közös eleme az, hogy egy előre meghatározott havi telefonforgalmat kell a szerződőnek vállalnia. A legkisebb csomagban ez például 1000 forint, amit a hozzá tartozó tarifákkal számolva le lehet telefonálni. Értelemszerűen csak a nemzetközi, a mobilra irányuló és a belföldi távhívások számítanak be a díjba. A csomaghoz tartozó határösszeget a Vivendi mindenképpen beszedi, és nincs lehetőség a le nem telefonált összegek következő hónapra való átvitelére. A határösszeg felett a csomaghoz tartozó adott tarifákkal nő a számla, kapcsolási díj egyik változatban sincs.

A Vivendi és a Matáv által ajánlott tarifák összehasonlítását nehezíti, hogy - a mobilszolgáltatókra már régóta jellemző módon - az egyes csomagok felépítésükben is különböznek egymástól. Saját számai szerint a Vivendi a legnagyobb arányú csökkenést a havi 10 ezer forintot bevállalni kész előfizetőknek ígéri a belföldi távhívás nappali tarifájának esetében. A két cég közötti szerződés kétoldalú, vagyis a Matávnak - amellett, hogy saját területein felveszi a kesztyűt - lehetősége van a Vivendi-területeken hasonló ajánlatokat adnia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.