cégsorok
Vezetőváltás az eTel Magyarországnál
Balogh Attila, az eTel Magyarország alapító ügyvezető igazgatója 2002. február 15-ével távozott a vállalati távközlési szolgáltatásokat nyújtó cégtől. Ezen időponttól a vállalat irányítását átmenetileg Lukács Tamás kereskedelmi igazgató veszi át. Az ír tulajdonú eTel-csoport magyarországi leányvállalata 2000 őszén lépett piacra, szolgáltatásait jelenleg félezer hazai közép- és nagyvállalat veszi igénybe. (VG)
Nem kelt el a Fűzfői Papírgyár
A korábbi két árveréshez hasonlóan tegnap eredménytelenül zárult a felszámolás alatt álló Fűzfői Papírgyár közvetlen értékesítésére tett kísérlet is. Az egyetlen jelentkező fizetési feltételeit ugyanis nem fogadta el a hitelezői választmány. Kemerle Judit felszámoló elmondta, a következő lépés az lesz, hogy a gyár értékesítési pályázatát a Cégközlönyben jelentetik meg, várhatóan március végén. A gyár alkalmazásában még 204 dolgozó van, akik eddig állásidőn voltak. A tegnapi döntés értelmében még e héten felmondanak nekik, az ezzel kapcsolatos egyeztetés a szakszervezettel a napokban megkezdődik. (HÉ)
Konferencia a hálózatépítésről
A hálózatépítés hazai tapasztalatairól, a vállalkozások stratégiai tervezési lehetőségeiről tart szakmai konferenciát március 5-én a Magyar Franchise Szövetség, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, illetve az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az eseményen egyebek között az élelmiszeriparban, a kereskedelemben, a vendéglátásban és a szolgáltatásban érintett cégek ismertetik elképzeléseiket, de szó lesz a hálózatok jövőjével kapcsolatos brüsszeli álláspontról is. (VG)
Cargolux-járatok Budapestre is
Több mint egymillió dolláros bevételt eredményezhet a Budapest Airportnak az a megállapodás, amelynek értelmében Ferihegyen április 1-jétől menetrend szerinti áruszállító járat közlekedik. Somogyi-Tóth Gábor, a Budapest Airport forgalmi vezérigazgató-helyettese hétfőn közölte: a Cargoluxszal kötött szerződés alapján Ferihegy hetenként háromszor fogadja a luxemburgi társaság Boeing-747-400-as gépeit. Ferihegyen hosszú idő óta ez lesz az első menetrend szerinti áruszállító járat. (MTI)
Skodák és Volkswagenek a rendőrségnek
A tavalyelőtti közbeszerzési eljárás után létrejött keretmegállapodás alapján a Porsche Hungaria összesen 328 Volkswagen Bora, Skoda Octavia és Volkswagen Transporter gépkocsit szállít a rendőrségnek. A 242 Volkswagen Bora a járőr- és bűnüldözési szolgálatokhoz kerül, az 51 Volkswagen Transporter Syncro csapatszállítási feladatokat lát el, a 29 Skoda Octavia a megyei kapitányságok, míg hat Skoda Octavia RS az autópálya-rendőrség munkáját segíti. (VG)


