Okleveles állástalanok
Bár a regisztrált munkanélküliek számán belül csekély a diplomás állástalanok aránya - évek óta 3,6 százalék körüli, ami körülbelül 10 ezer fős létszámot jelent -, a jelenség mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Egyrészt azért, mert miután sok diplomás állástalan nem regisztráltatja magát, a kutatóknak becslésekre kell hagyatkozniuk. Ezért feltehetően a jelzett szám duplájával kell számolni. Másfelől azért is kell foglalkozni ezzel a jelenséggel, mert a társadalom és az egyén szempontjából is a legdrágábban kiképzett emberek egy csoportjáról van szó - áll a diplomás munkanélküliek helyzetéről szóló 2001-es gyorsjelentésben, amelyet a négy éve működő Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában Alapítvány készített az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával. Az értelmiség befolyása, társadalmi jelenléte egyébként is jóval nagyobb, mint azt a létszám alapján meg lehet ítélni - vélekedik Gayer Gyuláné, a tanulmány szerkesztője, az alapítvány elnöke.
Több oka is van annak, hogy nem regisztráltatják magukat a felsőfokú végzettségű állástalanok. Sokan közülük úgy vélik, hogy gyorsan el tudnak helyezkedni, mások a regisztrációt megalázónak tartják. Megint mások vállalkozói igazolványt váltanak ki, és ezt a lehetőséget nem könnyen számolják fel, néhányan hallomásból, ismerőseik tapasztalatai alapján úgy tudják, a munkaügyi központok nem tudnak állást ajánlani számukra.
Az előző év azonos időszakához képest tavaly, a harmadik negyedévben a regisztrált diplomás munkanélküliek aránya csökkent. A nemek szerinti változást figyelembe véve a nők elhelyezkedési esélyei viszont nehezedtek 2001-ben az előző évhez képest; a gazdaságban mutatkozó kereslet elsősorban a férfiaknak nyújtott elhelyezkedési esélyeket - olvasható a tanulmányban.
Az életkori határ a diplomások tekintetében még égetőbb problémát jelent, 40 év fölöttiekkel már nem állnak szóba. A szakmunkások, betanított munkások esetében a munkaadók "kevésbé ijednek meg attól", hogy hány évesek - magyarázza a szociológus, aki szerint figyelemre méltó az is, hogy a fiatal korosztályok megjelenése a diplomás munkanélküliek körében jelentős. A regisztráltak között a 30 év alattiak aránya 43, a 30-34 éveseké 31, a 45 év fölöttieké 26 százalék volt tavaly. Ráadásul a felsőoktatási intézményekben végzettek száma dinamikusan fog növekedni. Így éppen ez a csoport lehet - a 45 év fölötti diplomások mellett -, amelyik elhelyezkedési nehézségekkel szembesül majd.
A jelenlegi kormányzati elképzelések szerint 2010-ben már minden második fiatal egyetemre, főiskolára jár majd, de ez egyben azt is jelenti, hogy 20-25 év múlva a munkaerőpiac szereplőinek közel fele legalább egy diplomát fog birtokolni - állapítják meg a kutatók. A felsőfokú végzettségűek részarányának erőteljes növekedése is indokolttá teszi, hogy a diplomás állástalanok problémájával egy önálló módszertani központ foglalkozzon - vélekedik Gayer Gyuláné.
Mindemellett a kutatók a munkaadók igényeiről a következőket állapították meg: az ideális életkor 32-38 év, a vezető egyetemek posztgraduális diplomája, nyelvtudásnál az angol mellett még egy világ- vagy egy ritka nyelv előnyt jelent, csakúgy, mint a kereskedelmi tapasztalat. Kifogástalan külső megjelenést, átlagon felüli kommunikációs képességeket - lényegre törő, meggyőző beszédstílus - is elvárnak a munkaadók. Fontos még a teljesítményorientált alkat is.
Munkatársunktól


