BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Partnerkeresőben az Alcatel

Fúziós partnert keres a mobiltelefon-üzletágban az Alcatel. A távközlési berendezéseket gyártó francia cég elsősorban Ázsiában szeretne terjeszkedni, s ehhez keres ottani társat. A cég mobiltelefon-üzletágának elnöke a Reuters tudósítójának elmondta, hogy az idő nem sürgeti őket, hiszen a költségek csökkentése céljából tavaly a szingapúri székhelyű Flextronicsra bízták a gyártást.

Mindamellett az Alcatel nem akar kiszállni a mobilgyártásból, amely jelenleg forgalmának kevesebb mint 10 százalékát adja - jelezte Jacques Combet. A társaság tavaly 10,2 millió mobilkészüléket adott el az egy évvel korábbi 20 millió után, az idén az értékesítés valószínűleg a kettő között lesz.

Ez az üzletág azonban várhatóan egyre vonzóbbá válik a partnerkeresés szempontjából, mivel a mobiltelefon-értékesítés az idei év első felében várhatóan ismét nyereséges lesz az Alcatelnél, amely jelenleg a GSM-piac 8-10 százalékát uralja. Egyébként az ágazat egésze kezd kilábalni abból a súlyos válságból, ami tavaly következett be a kereslet megcsappanása és a készletek felhalmozódása miatt.

Combet elmondása szerint ez egyebek mellett annak is tulajdonítható, hogy a készülékgyártók összefognak: legutóbb a japán Sony és a svéd Ericsson vonta össze közös vállalatban a mobilgyártást, londoni székhellyel.

Hasonló tervek vannak más mobilgyártóknál is, egyelőre azonban még csak előkészületben. (VG)

VG-összefoglaló

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.