Spanyolokat hoz a Travel Service
Az előzetes jelzések szerint az idén ismét kedvelt turisztikai célpont lesz Magyarország, s ezen belül főként Budapest a spanyol turistáknak. A cseh Travel Service magyar leányvállalata több spanyol utazási irodával is tárgyal arról, hogy májustól szeptemberig hetente minimum 2-3 géppel szállítják Budapestre a vendégeket, a szerződéseket március elején írják alá. Legalább 300-500 spanyol érkezik a magyar fővárosba május és szeptember között - közölte lapunkkal Szabó Attila, a Travel Service magyarországi cégvezetője, de üzleti titokként kezelte a spanyol partnerek nevét.
A cég már tavaly is hozott spanyolokat Magyarországra május végétől augusztus végéig, ez forgalmának mintegy tizedét adta, s hasonló arány várható az idén is. A társaság legnagyobb számban Izraelből és Franciaországból hoz vendégeket.
Szabó Attila szerint a Budapesten lévő B-737-400-as gépükkel a teljes forgalmat le tudják bonyolítani, ám szükség esetén lehetőség van Prágából rövid időn belül újabb gépet hozni. A cseh anyacég kétgépes gépparkja áprilistól kettővel bővül.
Információink szerint a nyá-
ri menetrend életbelépésétől (március végétől) a Malév is újraindítja madridi menetrend szerinti járatát, amelyet a szeptember 11-i New York-i terrortámadás után függesztett fel. Szakértők szerint a Malév és a Travel Service nem jelent egymásnak valódi konkurenciát, hiszen célközönségük eltérő. Arról még nincs döntés, hogy a Malév-járat hetenként hány alkalommal repül majd. (VG)
Lázár Ildikó


