Turisztikai befektetések Barcson
Termálvizének turisztikai hasznosítását fontolgatja a barcsi önkormányzat, amely összességében több milliárd forintos beruházás lenne a következő években. Az önkormányzat ennek kisebb hányadát tudja vállalni, míg mintegy hárommilliárd forint körüli befektetői tőkére is számítanak.
A fejlesztések megvalósítását jelentő termálvíz felszínre hozatala megtörtént, hiszen a közelmúltban fejeződött be annak a kútnak a fúrása, amely percenként 1300 liter 60 fokos vizet ad. A vegyelemzések alapján jó esély van arra, hogy gyógyvízzé nyilvánítsák. Az ehhez szükséges lépéseket az önkormányzat rövidesen megteszi. A meleg víz feltárásával párhuzamosan hasznosítható gáz is a felszínre tört. Jelenleg az önkormányzat megbízásából azt vizsgálják, milyen mennyiségről lehet szó, s ezt hogyan lehet hasznosítani.
A strand mintegy 700 millió forintos felújítását, bővítését az önkormányzat saját forrásból, illetve pályázati lehetőségekből, a megyei területfejlesztési tanács, illetve az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásából tudja finanszírozni - mondta Feigli Ferenc, Barcs polgármestere.
Ennek első lépéseként a jövő év első felében megépül a feszített víztükrű uszoda, majd egy kisebb gyógyászati részleg, valamint még két kisebb medence. E célra már 190 millió forintot elkülönítettek az idei költségvetésből. E munkák várhatóan augusztusban elkezdődhetnek.
Az önkormányzat elképzelései szerint szükség lenne a városban egy 3-4 csillagos szállodára, egy gyógyászati központra, de szerepel terveik között egy apartmanfalu és egy kemping megépítése is. Mindez mintegy hárommilliárd forintos beruházást igényelne, ehhez 10 hektáros terület áll rendelkezésre. (LI)
munkatársunktól


