Gyógyberuházás tízmilliárdból
A nemzetközi konzorciumot vezető Plaza 213 Kft. hozhatja létre az egerszalóki gyógy-idegenforgalmi központot, de a társaságnak a két érintett önkormányzat által tervezett hatmilliárdos beruházás helyett tízmilliárdos tervei vannak.
Az egerszalóki és az egri helyhatóság csütörtökön nyilvánosságra hozott döntése négy pályázat elbírálása után született. A nyertes a beruházásra szánt 17,5 hektáros területet 316 millió forintért veheti meg.
Mint megírtuk, a telken egy legalább négycsillagos, 150 szobás szállodát és egy napi ezer fő befogadására alkalmas gyógyfürdőt kell felépíteni, ez kerülne mintegy hatmilliárd forintba. Ám e fő feltételek teljesítése mellett más beruházásba is foghatnak a nyertesek, akik információink szerint az említett tízmilliárdos elképzelésekkel jelentkeztek.
A Plaza 213 Kft. budapesti székhelyű társaság, tulajdonosai magyar magánszemélyek. A cég tevékenysége korábban (amint arra a neve, a Plaza 213 Étterem és Vendéglátó-ipari Kereskedelmi Kft. is utalt) az élelmiszer-kereskedelemhez, a vendéglátóiparhoz kapcsolódott. 2000 elején a társaság ingatlanforgalmazással, -bérbeadással, -kezeléssel és -beruházással bővítette tevékenységét. (LI)


