BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyártási központ a Kékkútinál

Árbevételét 21 százalékkal, 4,74 milliárd forintra, adózás előtti nyereségét 250 százalékkal, 616 millió forintra növelte tavaly a Kékkúti Ásványvíz Rt. - mondta tegnapi tájékoztatóján Victor Espirito-Santo ügyvezető igazgató. Emlékeztetett rá, hogy a Theodora Quelle ásványvíz mellé cége egy hete bevezette a Nestlé Aquarel márkát, e néven a bel- és a külpiacra egyaránt palackoznak ásványvizet.

A társaság tavaly 1,7 milliárd forintot költött beruházásra, ebből 1,2 milliárdot az új gyártási központ létrehozására. Az öszszegből nagy teljesítményű palackgyártót, töltő- és csomagológépsort telepített. A beruházásokat mintegy 40 százalékban saját erőből finanszírozta, a többi pénz hazai bankkölcsönből, illetve az anyavállalattól, a Nestlé Waterstől származott.

Victor Espirito-Santo lapunk kérdésére elmondta, a Nestlé-kölcsönt 2005-ig kell visszafizetniük, s ahhoz kedvezőbb feltétellel jutottak, mint a magyarországi hitelhez.

A cég az idén mintegy 700 millió forintot szán beruházásra. A döntően logisztikai fejlesztések során újabb raktárbázis épül, és minőségjavító eszközöket is üzembe állítanak. A cég tulajdonosa a tavalyi magyarországi nyereség egészét az itteni beruházásokra fordítja. A fejlesztéseket az erősen bővülő hazai ásványvízpiac teszi ígéretessé, bár a társaság tudja, hogy versenytársai sem tétlenkednek. Az anyavállalat Kékkúton tervez olyan termelőkapacitást kialakítani, ahonnan a közép- és kelet-európai piacait is elláthatja. Öt év múlva már évi 50 millió liter ásványvizet szeretnének exportálni. Ez ma gazdaságosnak ígérkezik, mert a külföldi versenytársaknak az igazgató szerint a régióban szerényebbek a lehetőségeik.

Miközben a hazai ásványvízfogyasztás egy év alatt bő 10 százalékkal nőtt, a Kékkúti 21 százalékos piaci részesedést szerzett. Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás 2001-ben 42,5 liter volt, ez a fele az uniós fogyasztásnak. (A Nestlé Waters szerint két éve, amikor a magyarok 39 liter ásványvizet fogyasztottak, az olaszok csaknem 190, a franciák 140, a belgák 130 litert.)

Az anyavállalat Nestlé Waters (korábban Perrier Vittel) tavaly 7,5 milliárdos svájci frank forgalmat bonyolított le, ami a világ ásványvízforgalmának 16 százalékát, a Nestlé-csoport forgalmának 9 százalékát képviselte.

Kérdésünkre az ügyvezető elmondta: nem áll szándékukban magyarországi cégvásárlás, hosszabb távon a vízkitermeléssel és a palackozás növelésével akarják a növekvő piacot ellátni. A Nestlé arra készül, hogy a Kékkútiban lévő 87,1 százalékos tulajdoni hányadát 100 százalékra növelje. Ehhez meg kell vennie a külföldi ZEI AG mintegy 10 százalékos, valamint a kisbefektetők csaknem 3 százalékos tőkerészét.

Fehér István

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.