HVG Rt.: továbbra is partnerkeresőben
Noha nem szerepeltek az esetleges befektetővel kapcsolatos kérdések a HVG Rt. múlt heti tulajdonosi testületi közgyűlésének napirendjén, lapunk kérdésére Szauer Péter vezérigazgató megerősítette: az eredeti terveknek megfelelően folyik a piac feltérképezése együttműködésre érdemes partner iránt.
Szauer elmondta, hogy a HVG Rt. fennállása óta második legsikeresebb évét zárta 2001-ben: a társaság árbevétele 4,3 milliárd forint volt, adózott eredménye pedig 950 millió. A közgyűlés határozata alapján ennek 60 százaléka eredménytartalék lesz, 40 százalékát pedig osztalékfizetésre fordítják.
A tavalyi eredmény alapján a 25 millió forintos alaptőkével működő HVG tizenkilencszeres osztalékot fizet részvényeseinek, ami egy részvényre 190 ezer forintot jelent. A lapból átlagosan 114 400 példányt értékesítettek; a bevételek 22 százaléka származott a lap eladásából, a hirdetési bevétel részesedése 78 százalékos volt 2001-ben. Ez annak ellenére megfelel a nemzetközi szakmai átlagnak, hogy a HVG fogyasztói árát (amelyet tavaly decemberben emeltek meg) a hazai lappiac árszintjéhez képest hagyományosan alacsonyan tartja. Szauer elmondta, hogy az idén annak ellenére nem várható a lap árának emelése, hogy a lap arculatváltása, különösen a színes nyomtatás miatt, az előállításban jelentős többletköltséget jelent.
A HVG értékesítése növekedett, a hirdetési bevétel enyhén csökkent. A kiadó az idén nem tervezi új lap indítását, a fejlesztések a mellékletek és a különszámok területén folytatódnak.
Acsay Judit


