BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét beruház a TNT Kft.

A gazdasági növekedés gyengülése és a szállítmányozást világszerte sújtó szeptemberi amerikai terrortámadások ellenére tavaly a stagnáló expresszfuvarozási piacon hat százalékkal növelte bevételét a TNT Express Worldwide Hungary Kft. 4,4 milliárd forintos forgalma révén stabilan piacvezető. Az idén legalább ekkora növekedést várnak, ezt jelzi a 2002-re tervezett rekordösszegű, 890 millió forintos beruházási összeg is, amelynek jelentős része az új raktárbázis építésére és az informatikai fejlesztésekre fordítódik - fogalmazott a cég éves sajtótájékoztatóján ifj. Járosi Márton vezérigazgató.

A tavaly 18-ról 4 százalékra mérséklődő ipari növekedési ütem következményeinek ellensúlyozására a TNT a globális feldolgozóipari cégek mellett egyre inkább nyitott a hazai kis- és középvállalkozások felé. Az egy küldeményre jutó árbevétel így némileg esett, ami elsősorban a közúti megbízások erőteljesebb növekedésének köszönhető. Az elmúlt fél évben a hálózat ugyanis Romániával, Horvát-, Görög- és Törökországgal, valamint Bulgáriával és Szlovéniával bővült. A vezérigazgató szerint a magyarországi megbízások célállomásai azonban igen erősen igazodnak a hazai kivitel szerkezetéhez. A vevői igényeknek megfelelően a TNT ár és gyorsaság arányában három kategóriába sorolja szolgáltatásait: speciális, globális és gazdaságos expressz. Ez utóbbi zömében a közúti fuvarozási mód a legkeresettebb. Az informatikai fejlesztés révén azonban mindhárom esetben az ügyfél személyi és kéziszámítógépen vagy mobiltelefonon is nyomon követheti a küldemény útját.

A TNT a holland postával való fúzió révén jelenleg a holland tőzsdén jegyzett TPG-csoport része. A tavaly 24 százalékkal növekedő cég árbevételének 37 százaléka, 4,24 milliárd euró származik az expresszfuvarozásból. (MDE)

munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.