Diákmunka: átmeneti segítség nem csak nyárra
Korántsem számít már a nyári szezon jellegzetességének a diákmunkaerő alkalmazása, s szemben a néhány évvel ezelőtti helyzettel, a munkavállaló tanulók száma a tavaszi hónapokban, illetve az év utolsó negyedében a legmagasabb. Bár bizonyos szezonális jellegzetességek továbbra is jellemzők, ma már a gazdaság szinte minden területéről jelentős igény mutatkozik diákok foglalkoztatására. Nagy különbségek tapasztalhatók abban is, hogy a cégek egy része ugyan továbbra is csupán néhány napos feladatok elvégzésére keres munkaerőt, ezzel szemben számos vállalat tartós, vagy rendszeres foglalkoztatást kínál a hozzá forduló diákoknak. Ennek megfelelően a diákmunka-szervezéssel foglalkozó nagyobb vállalkozások egyre több állandó partnerrel büszkélkedhetnek, s ez árbevételük alakulásában is megmutatkozik. A több mint 2 ezer céggel kapcsolatban álló Meló-Diák Országos Diákvállalkozási Hálózat tavaly egész évi forgalmának harmadát realizálta a nyári negyedévben, míg Vas Zoltán, a - szintén több mint 2 ezer diákot rendszeres munkához segítő - Student Diákszövetkezet igazgatója arról számolt be, hogy a nyári hónapokban ugyan az átlagosnál nagyobb a forgalmuk, de a legtöbb megkeresést az utolsó negyedévben regisztrálták tavaly.
A cégek előszeretettel alkalmaznak diákokat olyan feladatokra, ahol nem számítható ki előre a szükséges létszám, illetve nagy az élőmunkaigény. Jellemző területe ennek a csomagolás, termékek átcímkézése, borítékolás, szoftvertesztelés, valamint a különféle alkalmi akciók, termékismertetések, továbbá kérdőíves megbízások. Emellett rengeteg hallgató tevékenykedik adatbeviteli, irodai, adminisztratív területen is - tájékoztatott Tóth Sándor. A mintegy 10 ezer regisztrált tagot számító Műegyetemi Iskolaszövetkezet médiareferense szerint a nyári időszak jellegzetességei közé tartozik a telefonügyeletesi, recepciós, titkárnői, valamint az irodai kisegítői munkakörök diákokkal történő betöltése. A különleges ismereteket nem igénylő feladatokat ideiglenesen diákok végzik, így a nyári szabadságolás idején is biztosítani lehet a termelés zavartalanságát.
A munkák jellegét tekintve különbségek mutatkoznak a főváros és a vidék között: míg Budapesten a fizikai és szellemi diákmunkák aránya 50-50 százalék, addig vidéken 80-20 az arány a fizikaiak javára. Ez utóbbiakban a leggyakrabban takarításra, csomagolásra, valamint különféle segéd- és szalagmunkákra keresnek diákokat, míg a szellemi munkákban a reklám, adatrögzítés és más kiegészítő irodai állás, valamint fordítás és tolmácsolás a leggyakoribb. A diákokat alkalmazó cégek többsége olcsó munkaerőt keres, ezért az átlagos órabérek sem igen haladják meg a bruttó 300-400 forintot - a kötelező minimumbér 288 forint óránként. Igaz, egyes szellemi munkákkal - például tolmácsolással - több ezer forint is megkereshető 60 perc leforgása alatt.
Mukatársainktól


