A Nissan a Detroittól északnyugatra fekvő észak-amerikai műszaki központjának (NTCNA) 38,8 millió dolláros bővítését jelentette be, hogy világviszonylatban ily módon növelje a társaság fejlesztési kapacitását. Az elkövetkező két év során több mint 260 új munkahely jön létre a jelenleg 550 fős műszaki centrumban. Miközben a Nissan a hoszszú távú, nyereséges növekedésre összpontosít, az Egyesült Államokban is erősíteni kívánja pozícióit. A 2003. március 31-ével záruló pénzügyi évben 12 új fejlesztésű modellt mutat be világszerte, amelyekből hat - az NTCNA munkája nyomán - Észak-Amerikában kerül piacra.

A Nissan japán, amerikai és európai gyárai 220 884 gépkocsit bocsátottak ki áprilisban, 17 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor, s az értékesítés a három régióban - Japánban, Észak-Amerikában és Európában - együttesen 9,6 százalékos növekedést mutat. Ugyanakkor a cég áprilisban 17,2 százalékkal több, 49 ezer gépkocsit exportált Japánból, többek között az új Nissan X-Trail iránti érdeklődésnek köszönhetően.

A március óta már 44,4 százalékig Renault-tulajdonban lévő Nissan 1999 októberében hirdette meg újjászervezési programját, amelynek célja a cég nyereségessé tétele volt. Azóta stabilizálódott a vállalat, az idei pénzügyi év végére pedig 4,5 százalékos működési nyereséget és 700 milliárd jennél kisebb nettó adósságot irányoztak elő. A márkának kicsi a japán piac, így iparági elemzők szerint a japán és francia cégek "házasságának" nagy jövője van. (DK)