BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfüggesztették az MVM Rt. közgyűlését

A napirendi pontok érdemi tárgyalása nélkül felfüggesztették az MVM Rt. hétfői közgyűlését, amit az ÁPV Rt. kezdeményezett, s amelyen többek között az igazgatósági tagok viszszahívásáról lett volna szó. Ugyanez történt még múlt pénteken a Vértesi Erőmű Rt.-ben is, ahol ugyancsak a privatizációs szervezet volt a kezdeményező.

Az ÁPV Rt. azután indítványozta a két társaság tulajdonosi testületének összehívását, hogy Oroszlányban az MVM Rt. az erőműtársaság kisrészvényeseivel együtt a megkezdett felújítási program folytatása mellett foglalt állást. Ezzel úgy tűnik, a vértesi lesz az egyetlen olyan magyarországi szenes erőmű, amely 2004, a környezetvédelmi moratórium lejárta után is működhet. A program ügyében kormánydöntés ugyan máig nem született, de a tulajdonos MVM Rt. kezdettől fogva támogatta a szenesblokkok rekonstrukcióját.

Az ÁPV Rt. azonban az erőműtársaság évi rendes közgyűlésén, különböző indokokkal a program leállítását kezdeményezte, a kistulajdonosok azonban a villamosművek mellé álltak, s ezzel biztosították a beruházás számára a zöld utat, s lehetőség nyílt lehívni az idei lépésekhez szükséges hitel feltételéül szabott kormányzati garanciát. (HR)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.