BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kockázatos az alacsony gázár

A gázüzletben meglévő feszültségek feloldására több megoldás is kínálkozik, az azonban elkerülhetetlen, hogy idővel valamennyi fogyasztói csoport árai legalább az adott felhasználók ellátási költségeit tükrözzék. A nagyfogyasztók szerint nyugati versenytársaiknál drágábban veszik a földgázt, egyes szakértők szerint azonban jelenleg még mindig legalább 10 százalékkal elmaradnak a magyarországi gázárak az uniós átlagtól.

Az egyes fogyasztói csoportok esetében természetesen igaz lehet átmenetileg, hogy drágábban jutnak a földgázhoz, mint külföldi versenytársaik. Ezek azok a legnagyobb felhasználók, amelyeknek 2000 novemberében 43 százalékkal drágult a gáz. Ugyanakkor - emlékeztetnek a Világgazdaság által megkérdezett gázpiaci szakértők - a nyugat-európai gázárak szinkronban vannak a mindenkori világpiaci árakkal, vagyis az ottani fogyasztóknak havi árváltozásokhoz kell igazodni, ami költséges kockázatkezelési technikák alkalmazását teszi szükségessé.

A magyarországi gázárak hosszabb távra tervezhetők, hiszen hagyományosan évente egyszer, a gázár-szabályozási év végén, július 1-jével változtak eddig az ellenértékek. Ezzel együtt az is igaz, hogy a kedvező világpiaci tendenciák csak némi késleltetéssel jelentkeznek.

A gázüzletben meglévő feszültségek rendezése nemcsak a Mol Rt. veszteségeinek mérséklése szempontjából volna elengedhetetlenül fontos. Az üzlet vesztesége miatt nem képződik forrás az ellátórendszer karbantartására és fejlesztésére.

A következő években pedig a földgázigény folyamatos növekedését prognosztizálják, ami fokozottabb igénybevételt jelent a tárolók és vezetékek esetében, és szükségessé teszi a meglévő kapacitások fejlesztését.

Az előzetes becslések szerint, miközben 2000-2002 között a gázüzletből 300-350 milliárd forint hiányzott, 2010-ig legalább 150 milliárd forintnyi beruházásra volna szükség a biztonságos ellátás érdekében. Az árak rendezése nemcsak a szükséges fejlesztések finanszírozásának alapját teremtené meg, de takarékosságra ösztönözné a kis- és nagyfogyasztókat egyaránt, s ezáltal csökkenne a rendszer terhelése és a fejlesztési igény is.

Munkatársunktól

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.