Lelépési pénz a FIAT-vezérnek
Az elmúlt héten lemondott (azóta megjelent információk alapján jóval inkább: lemondatott) FIAT-vezérigazgató, Paolo Cantarella közel 20 millió eurót kap távozásakor - írta az Automotive szaklap, amelynek értesülését megerősítette a társaság is. Az elmúlt év februárjában ugyanis a FIAT-csoport igazgatói tanácsa megszavazta, hogy távozáskor háromévi jövedelemnek megfelelő összeget kapjanak a vezetők. Emellett Cantarella szerződésében egyéb juttatás is szerepelt, amelynek összege eléri a kilencmillió eurót.
A napokban az is kiderült, hogy az Agnelli fivérek nem egyformán értékelték Paolo Cantarellát. A 67 éves Umberto Agnelli, a FIAT-csoport 30 százalékát ellenőrző családi pénzügyi holdingok vezetője már korábban meg kívánt szabadulni Cantarellától, s ez a törekvése felerősödött az első negyedévi katasztrofális számok (csoportszintű nettó veszteség 663 millió, a FIAT Auto működési vesztesége 429 millió euró) bejelentésekor, ám a 81 éves pátriárka, a tiszteletbeli elnöki címet viselő Giovanni Agnelli akkor még megfúrta a kezdeményezést.
Ahogy az egyébként súlyos beteg Giovanni Agnelli áprilisban kiadta közleményét Cantarella és az azóta Cantarella helyett vezérigazgatóvá avanzsált FIAT-elnök, Paolo Fresco támogatásáról, a csoport papírjai, 13 eurót zuhanva, kilencéves mélypontra estek.
Ettől kezdve a csoport és a vezérigazgató sorsa elsősorban a hitelező bankok kezében volt. Elemzők szerint a háttér-megállapodás úgy szólt, hogy a bankok újabb hitellel megmentik a legnagyobb olasz magánvállalatot, de egyebek közt azzal a feltétellel, ha váltás történik a csoport élén. (VG)
VG-összefoglaló


