BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb régiós járatokat indít a MÁV Rt.

A magyar és az osztrák vasúti forgalom további fellendülését segítheti, hogy a napokban indított EURegio-vonatok mintájára a tervek szerint december közepétől Szombathely és Graz között naponta három pár vonat közlekedik majd. Érdeklődésünkre Tényi János, a MÁV Rt. személyszállítási szakigazgató-helyettese elmondta, hogy erről a tárgyalások már megkezdődtek az osztrák vasúttal, s a december 15-én életbe lépő új menetrenddel három pár vonat közlekedhet a két város között.

A légkondicionált kocsikat az osztrák vasút biztosítaná. A felmérések szerint a vonatok kihasználtsága biztosított lenne, hiszen mind az osztrák, mind a magyar területről sokan járnak át naponta dolgozni a szomszédos országba.

A múlt hét vasárnap óta naponta három pár vonat közlekedik Győr és Bécs között, s a decemberben életbe lépő új menetrendet követően számuk négyre emelkedik. Az EURegio-vonat a magyar oldalon minden állomáson és megállóhelyen, Hegyeshalom és Bécs között pedig a nagyobb állomásokon áll meg.

Az EURegio-vonatok csak másodosztályú, nemdohányzó kocsikkal közlekednek, valamennyi légkondicionált, kényelmes és esztétikus. A MÁV tervezi, hogy az EURegio-vonatokat északi és déli irányba is kiterjeszti. Tényi János elmondta, hogy elsősorban a szlovák, illetve a szlovén és horvát vasúttal kívánnak majd erről tárgyalni. A megvalósítás attól függ, hogy a MÁV-nak milyen ütemben sikerül járműparkját fejleszteni. (HÉ)

Munkatársunktól

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.