BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Porr AG visszatért a magyar piacra

Ausztria egyik legrégebbi építőipari vállalata, a Porr Projekt und Hochbau AG nemrégiben Porr Hungária Magasépítési Kft. néven céget alapított Magyarországon. A társaság főleg nagy értékű (egy-három milliárd forint) projektek megvalósításában kíván részt venni - nyilatkozta lapunknak Wild Gábor ügyvezető igazgató.

A cég az indulás évében négymilliárd forintos árbevételt tervez, s elsősorban az ipari létesítmények, irodák, üzletközpontok építésében szeretne közreműködni. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy nem a gyors növekedésre helyezik a hangsúlyt, hanem a fokozatos bővülésre, s fő szempont, hogy a cég a beruházókkal korrekt együttműködést alakítson ki, s a vállalt határidőket és árakat betartsa.

A Porr Kft. elsősorban a magyar piacon tevékenykedő külföldi érdekeltségű vállalkozásokkal akar kooperálni. Első magyarországi munkájuk egy Bartók Béla úti nyolcemeletes, négyszintes mélygarázzsal létesülő irodaház, melynek építtetője a Kilb Ingatlan Forgalmazó és Lakásépítő Kft., fővállalkozója pedig a Porr Kft. A társaság magyar alvállalkozókat foglalkoztat, ilyen a német tulajdonban lévő BRK cég. Az építkezés - résfalazás, földmunkák - már megkezdődött, a befejezési határidő 2003 októbere.

A bruttó 34 ezer négyzetméter alapterületű fejlesztés 16 millió eurós megrendelést jelent a cégnek. Wild Gábor kiemelte, hogy a szomszédos házak nem szenvedtek károsodást. Mivel az anyavállalat nagy tapasztalatokat szerzett a bécsi metró építésében is, ezért elképzelhető, hogy a magyarországi cég megpróbál majd bekapcsolódni a 4-es metró építésébe is - tette hozzá Martin Königstein projektmenedzser.

A Porr neve egyébként jól cseng magyar építőipari körökben, hiszen az osztrák cég a hetvenes-nyolcvanas években több jelentős itteni építkezésen vett részt. Ezek közül Wild Gábor kiemelte a Forum, a Korona Szálló, az Atrium Hyatt, a Ferihegyi repülőtér II. ütemének, a Váci utcai Center, a Madách Trade Center, valamint a Henkel-irodaház építését. Magyarországi üzleti jelenlétében volt egy kis szünet, s a visszatérés elsősorban Karl-Heinz Gunzlnak köszönhető, aki korábban a Ferihegyi repülőtér építkezésén a beruházást irányította, s jelenleg a Porr-csoport egyik igazgatója.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.