BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

AOL-Time Warner - hiba volt?

A korábbi fúzióval kapcsolatos vegyes érzelmű tőkepiaci értékelést látszik igazolni az AOL Time Warner jelenlegi, több sebből vérző állapota, amelyről Richards Parsons elnök-vezérigazgató adott hírt egy munkatársának írt belső levélen keresztül - értesült a Die Welt. A két hónapja kinevezett vezető értékelése szerint a mamutcég teljesítménye több ponton elmarad az egyesüléskor várt szinttől, ami mára komoly hátrányokat okozott a cégnek a versenytársakkal folytatott küzdelemben.

A szakemberek többségének már a fúzió pillanatában sem volt kristálytiszta, hogyan fogja az óriásvállalat a megindított centralizációval párhuzamosan megőrizni korábbi rugalmasságát, ami nélkülözhetetlen az információtechnológiai szektorban. Mindezek mellett továbbra sem sikerült megfelelő arculatot találni az internetes alkalmazásokért felelős AOL cégfélnek. Ennek következménye, hogy mára számos korábbi felhasználó választott magának gyorsabb szolgáltatót a riválisok széles táborában, illetve a korábban sem jellemző tőzsdei eufória kifejezett szkepszisbe fulladt. Ez utóbbi eredményeként a vállalat papírjai 70 százalékot vesztettek értékükből az egyesült működés időszakában.

Éppen ezért vált mára nélkülözhetetlenné, hogy új vezetőt találjanak az AOL élére, és széles körű decentralizációs politikát hirdessenek a társaságnál. Az elemzők várakozásai szerint a szerdára várható negyedéves beszámoló adatai is megerősítik majd jelenlegi félelmeiket. (LGA)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.