BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biztonsági kampány a Microsoftnál

Szoftvereinek biztonságát fokozandó mintegy 100 millió dolláros költségvetésű kampányba kezdett a Microsoft. Az óriásvállalat ennek kapcsán nyolc és fél ezer mérnökét vonta ki egy hónapra a munkából és részesítette speciális tréningben. Ez olyan befektetés, amely mindenképpen megtérül - fogalmazott a vállalat elektronikus hírlevelében Bill Gates.

A cég elnöke úgy látja, hogy jelentős előrelépések történtek január óta, a Microsoft ekkor nevezte meg ugyanis a biztonságot első számú prioritásként. Az ez irányú átfogó fejlesztés felöleli a Windows, az Office és a Visual Studio nevű termékeket, és minden eddiginél hathatósabb védelmet biztosít a hackerek és a vírusok ellen.

Mindennek részeként a Microsoft olyan eszközöket is elérhetővé tesz a felhasználók számára, amelyek villámgyorsan installálják a legfrissebb verziókat, korrekciókat, sőt folytonosan ellenőrzik, hogy a már telepített programok megfelelően futnak-e a gépen, illetve, hogy akadnak-e hibás, sebezhető pontot jelentő fájlok.

Az Internet Explorert is ennek rendelték alá, a Windows XP-vel kapható verzió már az internetes oldalak biztonságot veszélyeztető elemeire is felhívja a figyelmet, illetve kiemeli az egyes tartalmakkal kapcsolatos adatvédelmi elveket - fogalmaz a Reuters.

A szoftveróriás legutóbbi eredménye a biztonság terén a hardvergyártókkal közösen megfogalmazott, Palladium névre keresztelt projekt elindítása. A biztonsági rendszerek ezen fokát azonban az utóbbi időben már sokan kifogásolták: a kritikák nagy része túlságosan tolakodónak tartja az olyan megoldásokat, amelyek a védelem csatornáján visszajuttatják a felhasználó adatait a vállalathoz.

Bár az amerikai cég vezetése cáfolja ezt a szándékot, a személyiségi jogokkal foglalkozó ügyvédek szerint a rendszer működése pusztán a lehetőség megléte miatt is veszélyes. A felhasználók nagy része pedig kifogásolja, hogy az ilyen rendszerek túlzásba viszik a szerzői jogok védelmét is, így gátolva a világháló fejlődését.

A Microsoft üzletpolitiká-

jának igazát látszik mindenesetre igazolni a cég negyedik negyedéves jelentése is: egyre erősödő kereslet mellett az eladások 10 százalékkal ugrottak meg, ami kedvezően hatott a nyereségszintre is. (MDE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.