Bővíti a létszámot a Hajdú-BÉT
A Hajdú-BÉT Rt. mezőkovácsházi baromfi-feldolgozójában - amely Európa legnagyobb elsődleges májfeldolgozója - a második műszak beállításával kétszeresére növelték a termelést - mondta el a Világgazdaságnak Boros Attila vezérigazgató. A fejlesztést a pecsenyekacsa iránt megnőtt kereslet indokolta, s általa 180 új munkahely jött létre. A cég víziszárnyas-feldolgozója így jelenleg már 550 főt foglalkoztat. Az új műszak megszervezésére fordított összeg egyik jelentős tételét (a létszámövelés miatt) az a 16 millió forintos költség jelentette, amelyből az uniós elvárásoknak is megfelelően kibővítették az egészségügyi és a szociális létesítményeket.
Az üzemben hetente - a korábbi 50-60 ezerrel szemben - 100-120 ezer pecsenyekacsát dolgoznak fel. A hajdúsági cég az ország piacvezető baromfiipari vállalkozása: tevékenysége a szárnyasok keltetésétől, takarmányuk gyártásától a feldolgozásig terjed. Áruit egyebek közt Német-, Franciaországba, Japánba, Tajvanra, Ausztriába, Svájcba és Nagy-Britanniába exportálja. A debrecenin kívül négy jelentős kapacitással dolgozó Hajdú-BÉT Rt. tavalyi árbevétele elérte a 42 milliárd forintot, erre az évre 45 milliárdos forgalmat terveztek. (FI)


