Korszerűsít a Her-Csi-Hús
Daraboló- és csomagolórészleggel gyarapította baromfi-feldolgozó üzemét a hernádi Her-Csi-Hús Kft. A Pest megyei társaság 200 millió forintot költött a bővítésre, amelyet részben hitel, részben saját erőből oldott meg.
A beruházáshoz 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 107 milliós kedvezményes kamattámogatású hitelt kaptak.
Az üzem bővítését az indokolta, hogy az utóbbi időben egyre növekedett a kereslet a magas feldolgozottságú tálcás és vákuumcsomagolt baromfitermékek iránt - mondta Oláh István, a cég ügyvezető igazgatója. Az említett áruk teszik ki a teljes forgalom csaknem 50 százalékát. A legnagyobb vevők a nagy áruházi láncok, így tavaly a Metrónak szállították a termékek 21, a Billának 12 százalékát, míg a Spar 7 százalékra volt vevő.
A tavaly 6,6 milliárd forintos árbevételt elért cég áruinak 24-25 százalékát exportálja. Az export 2000-ben ugyan megtorpant, de 2001-ben ismét növekedésnek indult, és elérte az 1,5 milliárd forintot. A kivitel 61 százaléka csirkemell, 34 százaléka grillcsirke. Az elmúlt évben Hollandiába szállítottak a legtöbbet, több mint 460 millió forint értékben, ezt az olasz export követte 344 millióval, míg Albániába 241 millió forintért értékesítettek.
A Her-Csi-Hús Kft.-t 1992. január 1-jén alapította 100 millió forintos törzstőkével a korábban országosan ismert hernádi Március 15. Szövetkezet.
Saját tőkéje ez év január 1-jén egymilliárd forint volt. Jelenlegi tulajdonosai a baromfi- és a sertésfeldolgozó üzem alkalmazottai.
Az üzem évente 8,5 millió vágócsirkét fogad, és ezzel 10 százalékban részesedik a hazai feldolgozásból. A cég 223 alkalmazottal dolgozik, és az egy főre jutó havibér átlagosan bruttó csaknem 97 000 forint. Ez az év ellentmondásosan indult: az első öt hónapban 3,42 millió csirkét vágtak le; az értékesítésből származó bevétel mintegy 10 százalékkal elmaradt a tervezettől, és 2,3 milliárd forintra rúgott. (FI)


